Nyolcszáz új állás állami támogatással
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÖsszesen nyolcszáz új munkahelyet teremt az a három új beruházás, amelyet állami támogatással valósítanak meg az országba betelepült multinacionális vállalatok - adja hírül a Magyar Hírlap.
A napilap úgy tudja, már alá is írták az érintett felek az erről szóló támogatási szerződéseket.
A napilap szerint a dán Lego Csoport már a nyáron megkezdi új, nyíregyházi gyárának építését, amely egy év múlva készül el. A Lego jelenleg mintegy ezer dolgozót foglalkoztat hazánkban, s ezt a létszámot kétszázötven új dolgozóval bővíti a nyíregyházi üzem 2014-től.
A Stadler is bővíti gyártócsarnokát Szolnokon. A motorvonat-összeszerelő cégnél ezzel a mostani kétszáz fős alkalmazotti létszám ötszáz főre bővül. Az új gyár avatása még az idén várható.
A miskolci ipari parkban építi fel emelő berendezéseket gyártó üzemét a finn Konecranes cég. Itt az év végétől kétszázharminc-kétszáznegyven dolgozót alkalmaznak majd.
Magyar Hírlap

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?