Nyugdíj előtt állók elhelyezkedését segítenék
Az 50 év felettiek elhelyezkedéséért fogott össze az újbudai önkormányzat az IBM-mel és a Pannon-Workkel, nyilatkozatot írtak alá.
A közösen kiadott keddi közleményben idézik Hoffmann Tamást, Újbuda polgármesterét, aki elmondta: Újbuda Önkormányzata Senior Capital néven vezeti az európai uniós programot. A Senior Capital német, osztrák, szlovén, olasz és lengyel partnerségben valósítja meg azokat programokat, amelyek az adott korosztályt segítik.
Az együttműködési megállapodás lényege, hogy mindkét cég ingyen tart olyan tréningeket, amelyek az álláskeresésben nyújtanak hatékony segítséget. Újbuda Önkormányzata informatikai és idegen nyelvi kurzusokkal járul hozzá az 50 év felettiek helyzetének erősítéséhez a munkaerőpiacon.
Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy az állásinterjúkra való felkészítést, az önmenedzselési tréningeket és az Assessment Centert olyan HR-szakemberek tartják december első hetétől az 50 év feletti munkakeresőknek, akik maguk is nap mint nap vezetnek állásinterjúkat, önéletrajzok tucatjait tanulmányozzák.
Kurdi Ferenc, a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt. értékesítési vezetője kiemelte, hogy munkaközvetítő cégként gyakran tapasztalják a munkajogi és munkaügyi ismeretek, friss információk hiányát, éppen ezért a tréningek egy részén erre fektetik majd a hangsúlyt - olvasható a közleményben.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk
Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk
A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 1 hete
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hete
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 3 hete
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 1 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 1 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 1 hónapja
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 1 hónapja
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 2 hónapja
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 2 hónapja
- Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny 2 hónapja
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben