Nyugdíjasok tüntettek a szegénység ellen
Nyugdíjasok tüntettek kedden, az idősek világnapján a szegénység ellen a horvátországi Zágrábban és Fiumében (Rijeka).
Az N1 horvát kereskedelmi csatorna beszámolója szerint a kormánytól azt követelték: az átlagnyugdíj összege érje el az átlagos nettó kereset 60 százalékát, hogy "elegendő legyen egy emberhez méltó élethez".
Milivoj Spika, a Nyugdíjasok Együtt Blokkjának (BUZ) elnöke a zágrábi nagygyűlésen elmondta: a kabinet állandóan azzal dicsekszik, hogy nőnek a nyugdíjak. A nyugdíjak nem nőnek, csak kiigazítják őket az árak és a bérek emelkedésével, de soha nem annyival, amennyivel járna, hanem kevesebbel - fogalmazott.
A Jellasics főtéren összegyűlt tömeg sípokkal és "Maguknak 75 százalékkal magasabb fizetések, a nyugdíjasoknak 7,5 százalékkal magasabb nyugdíjak!" feliratú transzparensekkel tüntetett.
Ezzel arra utaltak, hogy a kormány július végén 60 százalékkal megemelte az állami tisztségviselők bérét, míg a legmagasabb állami tisztségviselőkét 70 százalékkal, ideértve az államfőt, a kormányfőt, a házelnököt és minisztereket.
A BUZ korábban arra figyelmeztetett, hogy az országban a nyugdíjasok 60 százaléka a szegénységi küszöbön vagy az alatt él. Ez 940 ezer nyugdíjast jelent, akik közül 700 ezren kevesebb mint 550 euróból (mintegy 218 ezer forint), illetve 600 euróból (mintegy 238 ezer forint) élnek havonta, ami a szegénységi küszöb alatt van - hangsúlyozták.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő újságíróknak azt mondta, hogy meghallgatják a tüntetésen részt vevő nyugdíjasok üzenetét, de megjegyezte, hogy a tüntetést szervező BUZ párt is egyben, amely Zoran Milanovic államfőt támogatja az elnökválasztásokon a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltjével szemben.
Emlékeztetett: az elmúlt évek alatt az átlagnyugdíjak 620 euróra emelkedtek, és a kormány célja az, hogy a mandátum végéig elérjék a 750 eurót.
"Amióta miniszterelnök vagyok, 74 százalékkal nőttek a nyugdíjak, és a legalacsonyabb nyugdíjak is emelkedtek" - húzta alá Plenkovic.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 4 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 4 hete
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 4 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Jóval kisebb nyugdíjat kapnak a nők mint a férfiak - Magyarország kivétel? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?