Nyugdíjemelés Szlovákiában
Jövőre három százalékkal emelkednek a nyugdíjak Szlovákiában. Ezt tartalmazza a 2010-2012-re szóló társadalombiztosítási költségvetési tervezet. Az átlagnyugdíj - mely jelenleg 336 euró - jövőre nagyjából 10 euróval lenne magasabb - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombaton.
Az emelés 162,8 millió euróval terheli meg a társadalombiztosítás büdzséjét.
A járadékok eddig mindig júliustól emelkedtek. A 2009-es év volt az első, amikor már januárban növelték az összeget, a gazdasági válság negatív hatásait enyhítendő. Az év elején a növekedés 6,95 százalékos volt.
Az emelés mértékét a változó fogyasztói árak, illetve az országos átlagbér alapján számítják ki. A költségvetési javaslat alapján a Szociális Biztosító jövőre 1,52
milliárd eurós támogatást kap az államtól. Noha a kiadások jövőre magasabbak lennének, mint a bevételek, a 2009-es nyereséggel - mintegy 395,7 millió euróval - együtt 2010-ben is plusszal zárná az évet, így elegendő pénznek kell rendelkezésére állnia a szociális juttatások kifizetésére.
Hasonló lenne a helyzet 2011-ben is, 2012-ben pedig a biztosítónak már állami segítség nélkül képesnek kellene lennie a juttatások folyósítására.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?