Nyugdíjreformról egyeztet a francia kormány
A várható utcai tiltakozások elkerülésére Xavier Bertrand francia munkaügyi miniszter hétfőn megkezdte a nyugdíjreformról az egyeztetéseket a szociális partnerekkel. A javaslat fő eleme a jelenlegi 40 éves járulékfizetés fokozatos felemelése 41 évre 2012-ig, valamint az idősek foglalkoztatásának ösztönzése.
A még nyár előtt a parlament elé terjesztendő nyugdíjreformmal a francia kormány célja az időzített demográfiai bomba felrobbanásának megakadályozása. A statisztikák szerint ugyanis 2010-ben a francia társadalom 18 százaléka 65 éven felüli lesz, és 2030-ra ez az arány 30 százalékra fog növekedni. Az is gondot jelent, hogy az 55 és 64 év közötti franciák alig 38 százaléka dolgozik, szemben az Európai Unió 43,5 százalékos átlagával. A társadalom öregedése miatt a jelenlegi 40 év helyett a franciáknak fokozatosan, 2012-ig kellene elérniük a 41 évnyi járulékfizetést.
Míg a kormány szerint a több bevételből fedezhető lenne a nyugdíjrendszer, a szakszervezetek szerint a reformmal nem termelődne elegendő megtakarítás, ezért más megoldást kellene találni. Például az idősek jobb foglalkoztatását, a munkanélküli segélyekre szánt összegek egy részének átirányítását az állami nyugdíjpénztárba, és a nagyvállalatok részvényeiből termelt nyereség után is bevezetni a járulékfizetést - véli Jean-Claude Mailly, az FO szakszervezet főtitkára. A Számvevőszék 2007-es számításai szerint ez utóbbiból 3 milliárd euró bevételre tehetne szert az állam.
A kormánypártnak elegendő többsége van a parlamentben ahhoz, hogy a törvénytervezetet elfogadtassa, de az utcai tiltakozásoktól tartva érzi fontosnak az egyeztetéseket a szociális partnerekkel. - Nem tárgyalásról, hanem véleményezésről van szó - hangsúlyozta a munkaügyi miniszter, emlékeztetve arra, hogy a szakszervezetek a 2003-ban elindított, majd elakadt nyugdíjreform kapcsán már aláírták a járulékfizetés 41 évre való emelését.
A CSA közvélemény-kutatóintézetnek a Le Parisien című napilapban hétfőn közzétett felmérése szerint a franciák 48 százaléka ellenzi a járulékfizetés időtartamának növelését, és csak 46 százaléka támogatja a kormány elképzelését. A nyugdíjreform részeként az 55 éven felettiek foglalkoztatásának ösztönzésére a kormány bónusz-malusz rendszert kíván bevezetni 2009-től: az idősebb alkalmazottakat megtartó vállalatok anyagi támogatásban részesülnek. Azok, amelyek viszont nem hajlandóak 55 év felettieket alkalmazni, büntetésként plusz nyugdíjjárulékot fognak fizetni.
A fogyatékosok kvótájához hasonlóan úgynevezett "senior-kvótát" is bevezet a kormány, amelyben meghatározza egy cégnél a kötelezően alkalmazandó 55 éven felüliek arányát. A nyugdíj melletti munkavállalás feltételeit - amely jelenleg 65 éves korig volt engedélyezett -, rugalmasabbá teszi a kormány, és fokozatosan felemeli a munkanélküliek esetében azt a korhatárt, amikortól már nem kell tovább munkát keresniük. Ez jelenleg 57 év.
Ugyanakkor a nyugdíjkorhatár (60 év) változatlan marad. A január 1-jén 1,1 százalékkal emelkedett nyugdíjak az infláció miatt szeptember 1-jén fixösszeggel fognak továbbemelkedni. Hasonlóan az özvegyi nyugdíjhoz, amely jelenleg az elhunyt házastárs nyugdíja 54 százalékának felel meg. Ez az összeg 2009-ben 56, 2010-ben 58, 2011-ben pedig 60 százalékra emelkedik. A minimálnyugdíj (a mindenkori nettó minimálbér 85 százaléka) összegét pedig 2012-ig öt százalékkal tervezi emelni a kormány.
A szakszervezetek másképp képzelik

A többség a reform ellen van

A nyugdíjkorhatárt nem bántanák
Ugyanakkor a nyugdíjkorhatár (60 év) változatlan marad. A január 1-jén 1,1 százalékkal emelkedett nyugdíjak az infláció miatt szeptember 1-jén fixösszeggel fognak továbbemelkedni. Hasonlóan az özvegyi nyugdíjhoz, amely jelenleg az elhunyt házastárs nyugdíja 54 százalékának felel meg. Ez az összeg 2009-ben 56, 2010-ben 58, 2011-ben pedig 60 százalékra emelkedik. A minimálnyugdíj (a mindenkori nettó minimálbér 85 százaléka) összegét pedig 2012-ig öt százalékkal tervezi emelni a kormány.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?