Nyugodtabb tanévkezdés várható?
Nyugodtabb, kiszámíthatóbb lesz az idei tanévkezdés az előző évekhez képest, nem lép életbe olyan új intézkedés, amely alapvetően érintené az iskolák életét - mondta Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára. A PDSZ szerint viszont a nem szakrendszerű oktatás bevezetésével pedagógusállások szűnnének meg.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az elhangzott adatokra reagálva azt mondta, hogy a PDSZ a Központi Statisztikai Hivatal májustól júliusig szóló kimutatására hivatkozva beszélt több ezer pedagógusstátusz megszűnéséről. Hozzátette: az intézményekre vonatkozó statisztikai adatok megerősítik, amit az érdekvédelmi szervezet korábban mondott az intézmények önállóságának megszűnéséről. Mindebből az látszik, hogy a finanszírozási rendszerrel valami nincs rendben - mondta. Jó lenne azt is tudni, hogy állami, önkormányzati fenntartásból hány intézmény került át nem önkormányzati fenntartásba - jegyezte meg a szakszervezeti vezető.
Arató Gergely cáfolta, hogy a nem szakrendszerű oktatás bevezetésével pedagógusállások szűnnének meg. Közölte: ugyanannyi órában, ugyanannyi gyereket kell ellátni és ugyanannyi pedagógusra lesz szükség ezentúl is. A szeptember 1-jén induló új tanévről elmondta, hogy a közoktatásban - az óvodásokkal együtt - mintegy egymillió hétszázezren lesznek. A közoktatásban részt vevő diákok száma több mint százezerrel csökkent 2002-höz képest.
A pedagógusok foglalkoztatásával összefüggésben az Új Tudás program keretében a halmozottan hátrányos diákokkal foglalkozó pedagógusok pótlékát emelte ki az államtitkár. Ide sorolta még az esélyteremtő pedagógusdíj megteremtését. A következő költségvetési évtől háromszorosára, mintegy hárommilliárd forintra nő a teljesítménymotivációs alap.
Új elem még az intézményvezetők pótlékának differenciált emelése és a pályakezdő pedagógusok pótléka.
Nem változik az ingyenes tankönyvellátás rendszere, továbbra is a diákok 40 százaléka automatikusan ingyenesen kapja a kiadványokat. Ide tartoznak a három- vagy többgyermekes családok, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők, a sajátos nevelési igényű diákok. Az ingyenesség jelenthet kölcsönzést vagy használt tankönyvek biztosítását is.
A gyermekétkeztetésben az első-ötödik osztályban minden rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő diák százszázalékos támogatást kap, ugyanez a kör ötven százalékos kedvezményt kap a felső tagozaton. Szintén ilyen arányú a támogatás a három- vagy több gyermekes családoknál, illetve a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekeknél.
Az államtitkár a gyermekeknek járó juttatások között említette még az iskolakezdési támogatást, a rendszeres és kiegészítő gyermekvédelmi kedvezményt, a munkáltatói segítséget, illetve az idén korábban érkező családi pótlékot. A pontos feltételekről az önkormányzatoknál lehet érdeklődni - jelezte.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Hogyan kezelje a HR humánusan a leépítéseket? 3 napja
- Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást 4 napja
- Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban 4 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 5 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 6 napja
- Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét 1 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 2 hete
- Tízből kilenc cég megbánta a mesterséges intelligencia vezérelte elbocsátásokat 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?