kapubanner for mobile

Obama bekeményít: maximalizált vezetői fizetések

Évi 500 ezer dollárban maximálja azon vállalatok vezetőinek a fizetését Barack Obama amerikai elnök, amelyek a gazdasági válságban állami segélyt kapnak. Obama szerdán tett erről bejelentést.

Az elnök múlt csütörtökön közölte: tisztességtelennek és felháborítónak tartja, hogy a pénzügyi válság által fenyegetett Wall Street-i bankok, amelyek szövetségi segélyekben részesültek, tavaly összesen 18,4 milliárd dollárt fizettek ki különféle év végi jutalmak formájában alkalmazottaiknak.

"Mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk, a nagy pénzintézetek vezetőinek is, akik kalappal a kezükben kértek segítséget az amerikai néptől, amikor bajban voltak" - mondta szerdán, amikor bejelentette a vállalatok irányításába történő durva szövetségi beavatkozást.

Timothy Geithner pénzügyminiszterrel az oldalán kifejtette, nem nézik le a gazdagságot és nem is sajnálják azoktól, akik sikeresek. Ugyanakkor világossá tette: a pénzügyi rendszer felépüléséhez a bizalmat kell helyreállítani, ehhez pedig egyértelművé kell tenni, hogy az adófizetők pénzéből nem kapnak kiugró jutalmakat a Wall Street vezetői. Szerinte az ilyen juttatások a legmagasabb fokú felelőtlenséget jelentik. Mint hozzátette, ezek a jutalmak nemcsak rosszízűek a válság közepette, hanem rossz stratégiát is képviselnek, s ezt ő elnökként nem tűri el.

A Fehér Ház később kibocsátott közleménye szerint az új szabályozás értelmében a banki vezetők fizetése nemcsak a részvényesek és a pénzintézetek érdekével lesz összhangban, hanem az adófizetőkével is, akik segítséget nyújtanak ezen vállalatoknak.

Megfigyelők szerint nem véletlen, hogy Obama egy nappal azután jelentette be a banki vezetők fizetésének maximálását, hogy adófizetési gondok miatt visszavonta jelölését egy miniszteri, valamint egy vezető felügyelői poszt várományosa.

Obama döntése nem váltott ki egyöntetű lelkesedést, a Wall Street-i kritikusok szerint a fizetések felső határának kijelölése ahhoz vezethet, hogy a tehetséges vezetők elhagyják a pénzintézeteket. Érthető a törekvés, de a döntés veszélyes, ilyen szabályt nem lehet mindenkire azonos módon alkalmazni - figyelmeztetett Mark Poerio, a Paul Hastings jogi iroda munkatársa, aki szerint azok a vezetők, akik eddig 1 millió dollár felett kerestek, mostantól olyan állás után néznek, amelyre a korlátozás nem vonatkozik.

Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója szerint nem tisztességes, hogy a politikusok egy kalap alá veszik a Wall Street vezetőit, és úgy bírálják a magas fizetéseket, hogy nem tesznek különbséget a vezetők között a teljesítmény alapján. Dimon tavaly több mint 1 millió dollárt keresett, de - több banki vezetőhöz hasonlóan - nem fogadott el év végi jutalmat. Mint fogalmazott, "nem minden bank felelős (a válságért)".

Az amerikai kormány alapvetően két eszközzel próbálja kivezetni az országot az 1930-as évek óta legsúlyosabb gazdasági válságból: egyfelől a banki mentőakcióval, másfelől egy élénkítő csomaggal. Utóbbi jelenleg a szenátus előtt van. Obama szerdán figyelmeztetett: a recesszió katasztrófába fog fordulni, ha az ösztönző javaslatot nem hagyja jóvá gyorsan a kongresszus. A felsőházban tárgyalt ösztönző csomag mérete már meghaladja a 900 milliárd dollárt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek