kapubanner for mobile

Önéletrajz helyett "önéletkarcolat"

Önéletrajz helyett inkább "önéletkarcolatnak" minősíthető bemutatkozó írásokkal pályáznak állásokra jó páran Nagy-Britanniában. A legkirívóbb példákból közölt csokornyit a The Daily Telegraph című brit lap egy tanulmányból szemelgetve, mely több mint 700 munkáltató "élményeit" foglalta össze.

A pályázók között akadnak, akik rímekbe szedve, azaz önéletverssel lepik meg a munkaerőt keresőt. Van, aki legfőbb referenciájakánt Istent említi - ám hiába, mert nem szolgált elérhetőséggel. Előfordult már, hogy valaki viking leszámazottnak vallotta magát, méghozzá "egyeneságinak", mert azt hitte, ez biztosan sokat nyom a latban. Kirítt a szürke egyensorból az az illető is, aki hobbijaként oroszlánszelídítést írt be.

A munkáltatók nem szeretik a kétoldalasnál hosszabb önéletrajzokat, ám akad, aki a tömörséget is túlzásba viszi. A minimalizmus maximumát nyújtotta az a pályázó, aki önéletrajzában nevén és telefonszámán túl magáról egy szót sem, motivációjáról pedig csak ennyit írt: "Akarok egy állást."

Ezt viszont legalább végigolvasná minden munkaerőt kereső - merthogy egyharmaduk legfeljebb egyetlen percet szán egy-egy életrajzra, minden tizedik pedig még egy felet sem.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk