kapubanner for mobile

Orbán: A munkahelyteremtést kell szolgálnia az IMF megállapodásnak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ma az Európai Unió maga a probléma forrása, hazánk azért nem tud előrehaladni, mert visszahúzza az eurózóna válsága - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben. Mint mondta, a kormány csak olyan megállapodást köt az IMF-fel, amely minél több munkahelyet teremt az emberek számára.

Orbán Viktor közölte: az őszi ülésszakon a parlament megalkotja az új választási eljárási törvényt, polgári törvénykönyvet (Ptk.) és földtörvényt, valamint a jövő évi költségvetést, továbbá befejezi a rendőrség átszervezését, és folytatja az új magyar államrendszer kiépítését is. A miniszerelnök angol mintára pénzügyi ombudsmani intézmény felállítását is javasolja.

Hangsúlyozta: a kormány 2012 őszén is ragaszkodik ahhoz a célhoz, hogy Magyarország kitörjön az adósságcsapdából, és hogy az emberek ne segélyből, hanem munkából éljenek. Hozzátette: a kormány nem engedte, hogy csökkenjenek a nyugdíjak, sőt, azt az infláció mértékével emelték, és ezt fogják tenni 2013, 2014 őszén is.

- Hozzáfogtunk az államadósság csökkentéshez, ami jelenleg 77 százalék körüli. Három százalék alá szorítottuk a költségvetési hiányt is. Az államháztartási hiány csökkenése és a növekvő gazdasági teljesítmény lehetővé teheti, hogy ez folytatódjon - fogalmazott a miniszterelnök. A kormány munkáját értékelve elmondta: arányos, teljesítményösztönző, családi adózást vezettek be, és ezt folytatva a KDNP javaslatait kidolgozzák, amelyeket 2014. január elsején be is vezetnek.

Beszédében kitért arra is a kormányfő, hogy bevezették a Start munkaprogramot, munkahelyteremtő beruházásokat támogattak, a munkanélküliséget a válság előtti szintre csökkentették, miközben emelték a foglalkoztatottságot. - Európában elsőként indítunk munkahelyvédelmi akciót - hangsúlyozta.

Az IMF hitellel kapcsolatban közölte: Magyarországnak nem a saját problémái miatt kell a Nemzetközi Valutalappal megállapodnia, hanem az Európai Unió problémái miatt van szükség egy biztosítási hitel megállapodásra. Orbán Viktor úgy látja, ma az Európai Unió maga a probléma forrása, hazánk azért nem tud előrehaladni, mert visszahúzza az eurózóna válsága.

Orbán Viktor szerint az ország ma erősebb, mint 2008-ban volt, nagyobb a mozgástere, ezért nem szorul rá arra, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonló, "rossz megállapodást" kössön az IMF-fel. Megerősítette: a magyar államkötvényeket "túljegyzik", a pénzpiac működik, az ország kereke, bár nagy erőfeszítés árán, de forog, ezért Magyarországnak nem kell elfogadnia egy a 2008-ashoz hasonló megállapodást.

A kormányfő elismerte, előnyös lenne egy megállapodás Magyarország számára, de csak jó szerződést akarnak kötni, ezért utasította vissza a Fidesz-KDNP delegációja az IMF javaslatait. Olyan megoldási javaslatot dolgoz ki a kormány, amely a magyar embereket szolgálja, és amelynek az alapja a munkahelyvédelmi akcióterv támogatása lesz. - Az a jó megállapodás a számunkra, amely minél több munkahelyet teremt az emberek számára - fogalmazott.

MTI/HR Portal
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek