Orbán Viktornak nincsen autója
Ugyanannyi ingatlana van, bankban lévő pénze viszont kevesebb lett Orbán Viktornak, mint tavaly év végén volt – ez derül ki a kormányfő, Fidesz-elnök csütörtök este közzétett vagyonnyilatkozatából.
Autója továbbra sincs a kormányfőnek. A házastársával, Lévai Anikóval közös számlán lévő pénz azonban csökkent legutóbbi, január 31-én közzétett – a 2013. december 31-i vagyoni helyzetet tükröző – nyilatkozata óta. Míg akkor 1 millió 354 ezer forintot szerepeltetett, a most nyilvánosságra hozott bevallásban már csak 781 ezret.
Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része, 9 millió forint, ami azt jelenti, hogy az idén eddig mintegy 360 ezer forinttal csökkent a tartozásuk.
Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott, törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.
Az országgyűlési törvény kimondja, hogy a képviselőknek a megbízatásukat – azaz az alakuló ülést – követő harminc napon belül, majd azután minden évben január 31-ig kell vagyonnyilatkozatot tenniük. Az Országgyűlés május 6-án alakult meg, így a harmincnapos határidő csütörtökön járt le.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 4 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Rózsa Katinka 4 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 5 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 5 hónapja
- Ingatlanbefektetés 2025-ben: Tippek kezdőknek – szerzői útmutató 6 hónapja
- Bejelentést tett Orbán Viktor a 14. havi nyugdíjról 6 hónapja
- Új vezérigazgató az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. élén 6 hónapja
- A belsőépítészek új kedvence az akusztikus falpanel 6 hónapja
- Ne szimfóniát komponáljon, hanem teregesse ki a ruhát az AI 7 hónapja
- Változások a WHC vezetésében: októbertől Göltl Viktor a magyarországi ügyvezető 7 hónapja
- Ezt mondta Orbán Viktor a kiegészítő nyugdíjemelésről 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?