kapubanner for mobile

Óriási roham a lakástakarék miatt

Nemcsak az OTP-nél vannak tömött sorok, a Fundamenta fiókjaiban is állnak az emberek.

"Reggel háromnegyed nyolckor, a fiók nyitásakor tízen álltunk a Rákóczi téri OTP-nél, mindenki ezért jött" - közölte az Index, amelynek egyik munkatársa sok magyar állampolgárral egyetemben lakástakarékpénztárt akar nyitni, mielőtt a parlament elkaszálja ezt az amúgy nagyon népszerű konstrukciót.

Már hétfő délután óriási roham indult a parlament elé került törvénymódosító javaslat után, ami teljesen megszünteti a lakástakarék-pénztárak állami támogatását, amit kivételes eljárásban tárgyal a parlament, így akár azonnal hatályba léphet. A lap emlékeztet arra, hogy a szakértők szerint az egyik legjobb és leginkább elérhető megtakarítási forma alól húzza ki a szőnyeget a Fidesz. A jelenlegi rendszernek nem igazán van alternatívája. Az index.hu szerint a rendszer leterheltsége további lassulást okoz az ügyintézésben

index.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek