kapubanner for mobile

Őrizetben a MÁV Cargo vezére

Őrizetbe vette a rendőrség a MÁV Cargo Zrt. vezérigazgatóját és két volt vasúttársasági vezetőt, mert a gyanú szerint hulladékként értékesítettek kétezer teherkocsit, amelyek még használhatók lettek volna. Az okozott kár meghaladja az egymilliárd forintot.

Feltehetően több mint egymilliárd forint kárt okozott az államnak kétezer vasúti kocsi hulladékként történt eladásával három volt MÁV-vezető, akiket hétfőn a rendőrség gyanúsítottként kihallgatott. A közzététel alapján egyikük nagy valószínűséggel Kovács Imre, a MÁV Cargo Zrt. megbízott ügyvezető igazgatója. Az Index szerint a másik két személy Orosz D. Balázs egykori jogi igazgató és Lékai Gusztáv korábbi szolgáltatási és irányítási vezető.

Az ügyet egy záhonyi MSZP-s képviselő robbantotta ki azzal, hogy a legfőbb ügyészhez fordult a kétezer tehervagon eladása miatt. Ezt azért tette, mert a MÁV megtagadta kérését, hogy betekinthessen az értékesítés irataiba.

Szép Béla azt is elmondta, hogy a MÁV Cargo korlátozó intézkedése miatt hétszáz munkahely szűnt meg Záhony térségében, és a nemzetközi árufuvarozási piacon Szlovákia megelőzte Magyarországot. Ennek legfőbb oka, hogy a magyar szállítási díjak kétszer akkorák, mint Szlovákiában, és a MÁV Cargo a napokban emelt újabb 20 százalékkal - sorolta az MSZP-s képviselő.

A BRFK nyomozói kedden vették őrizetbe Kovács Imrét, a MÁV Cargo Zrt vezérigazgatóját, aki az eladás idején a MÁV árufuvarozási üzletágát vezette, és két másik férfit, akik korábban szintén magas beosztású MÁV-vezetők voltak. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják őket.

Index/Világgazdaság/Zoom.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek