kapubanner for mobile

Összefüggést találtak az éjszakai munka és a mellrák kialakulása között

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Azoknak a nőknek, akik 30 éven keresztül késő estig dolgoztak, dupla volt az esélyük a betegség kialakulására, mint társaiknak - mutatott rá egy kanadai tanulmány, amelyről a Health Day számol be.

A tanulmány, melyről az OrientPress Hírügynökség is beszámolt, összefüggést talált az éjszakai műszak és a mellrák kialakulása között. Míg azoknál, akik 30 vagy annál több évet dolgoztak éjszakai műszakban, duplájára nőtt a kockázat a mellrák kialakulására vonatkozóan, addig az ennél kevesebb ideig dolgozóknál nem nőtt meg a rizikófaktor.

A kutatás keretében 1100 mellrákos és 1100 a betegséggel nem diagnosztizált nő előtörténetét és egyéb egészségügyi rizikófaktorokat elemeztek. Ami az életkorukat illeti, átlagosan 50 éves nőket vontak be a kutatásba.

A résztvevő nők mintegy harmada végzett valaha élete során éjszakai munkát. Arra lettek figyelmesek, hogy a 30 évnél több vagy ez alatti időtartamig végzett éjszakai munkát végzők mellrák kialakulási kockázata között jelentős különbség volt. Miután egyéb kockázati tényezőket is figyelembe vettek - elhízás, dohányzás - megállapították, hogy az éjszakai műszakban 30 évnél többet eltöltőknek duplájára emelkedett a mellrák kialakulási kockázatuk.

OrientPress Hírügynökség
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek