kapubanner for mobile

Ősszel indul a termelés a Visontán épülő biodízelüzemben

Idén októberben indul a termelés a 2006 nyarán alakult Zöldolaj BB Zrt. visontai biodízelüzemében. A mintegy 3,5 milliárd forintból épülő üzem az ország legnagyobbja lesz. A gyárban évente 120 ezer tonna olajos magot fognak feldolgozni, amiből 39 ezer tonna repceolajat, úgynevezett technikai növényi olajat állítanak elő.

Mint azt Hartmann Péter, a Zöldolaj BB Zrt. elnöke elmondta, ez a mennyiség a hazai biodízeligény 30-35 százalékát fedezi, ezzel a kapacitással az üzem előreláthatóan a legnagyobbnak számít majd az országban. A beruházás első fázisának költsége 3,5 milliárd forint, a tervezett technológiai fejlesztések pedig további 2 milliárd forintot igényelnek.

A biodízel-finomító fő tulajdonosa a Greenvest Kft. és az MFB-tulajdonú Befektetői és Beszállítói Zrt. A részvénytársaság Visontán, a Mátrai Erőműtől földhasználati szerződés keretében vett át egy 2,5 hektáros területet, itt épül az egység. A foglalkoztatottak száma 50 fő lesz, de az üzem közvetetten, a beszállítók révén, mintegy ezer család megélhetését biztosítja.

A növényi olaj előállításához szükséges nyersanyagot a legnagyobb magyar integrátorokkal megkötött, többéves szállítási szerződések alapján vásárolják, ezenkívül komolyabb mennyiségű repcemagot hoznak be Szlovákiából is. A préselési eljárás során keletkező növényi olajat a Mol-csoport vásárolja meg.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek