Összeomolhat az egyik legnagyobb német áruházlánc
A KarstadtQuelle felügyelőtanácsa hétfőn beleegyezését adta a cég radikális szanálási tervébe. Szakértők azonban kételkednek abban, hogy a jelentős elbocsátásokra és bezárásokra kényszerülő óriáscéget egyáltalán meg lehet még menteni.
Mint az MTI hétfőn hírül adta, Európa legnagyobb áruházi vállalatcsoportja 8500 munkahely megszüntetését tervezi. Vállalati körökből származó információk szerint a cég a meglévő 181 áruházból csak 89-et akar megtartani.
A Der Spiegel értesülései szerint a cég 500 millió eurós tőkeemeléssel kívánja ellensúlyozni az eladósodást. A felügyelőtanács emellett radikális átszervezést célul kitűző intézkedéscsomagról is döntött, amely egyszeri, 1,4 milliárd eurós kiadást jelent majd a cégnek. Az új irányelv szerint a kiskereskedelmi részleg csupán a 4,5 milliárd eurós forgalmat lebonyolító központi portfólióra koncentrál majd, a többi, 0,7 milliárd eurós forgalmú portfóliótól meg kíván válni.
"Helyeseljük, hogy a vállalat megszabadul kisebb, veszteséget termelő egységeitől, és a sikeres áruházakra, valamint a márkára koncentrál a jövőben" - mondta el a Der Tagesspiegelnek Volkhardt Klöppner, a BDO Consulting vállalati tanácsadó cég kereskedelmi szakértője. Klöppner szerint azonban az eladásra kínált áruházakra - főleg a kis- és a közepes nagyságú városokban - nehéz lesz vevőt találni. Belső információk szerint egyébként a 181 Karstadt-üzletből csupán 26 termel nyereséget.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?