kapubanner for mobile

Öt év alatt tízszeresére nőtt a kivások száma

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint nagy népszerűségnek örvend itthon a kisvállalati adó.

Egyre népszerűbb a kisvállalati adó, az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, az adóhivatal nyilvántartásában már 65 ezer kivás céget tartanak nyilván - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek. Izer Norbert kifejtette: a kormány adócsökkentő politikájának részeként, amelyet a koronavírus-válság sem tudott felülírni, január 1-től egy százalékponttal, 11 százalékra csökkent a kisvállalati adó mértéke, vagyis még nagyobb adóelőnyt biztosít a kiva. Szerinte az adó kulcsának csökkentése mellett a Pénzügyminisztérium népszerűsítő tájékoztató-kampánya is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2016-hoz képest az idén február végére a tízszeresére nőtt a kivások tábora.

Nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét a magyar kisvállalati adó, és jelentős versenyelőnyt biztosít a gazdaság újraindítása, a beruházások és a fejlesztések ösztönzése során is - szögezte le az államtitkár. Egy növekedni, bővülni kívánó cégnek a kiva olyan adómegtakarítást biztosít, amilyenre szinte egyetlen, az Európai Unióban jelenleg hatályban lévő adófajta sem képes - emelte ki Izer Norbert.

A vállalkozások szempontjából kifejezetten kifizetődő a kisvállalati adó - hangsúlyozta Izer Norbert, hozzátéve, hogy tavaly év végéig a kivát választó cégek összességében 185 milliárd forint adót spóroltak meg. A kiva mindezek mellett igen rugalmas adófajta is, hiszen év közben bármikor lehet választani, és a bejelentést követő hónap első napjától már a kiva szerint adózik a cég. Vagyis ha egy cég ma úgy dönt, hogy áttérne a kivára, és ezt jelzi is, akkor február 1-től már kivásként adózhat - részletezte az államtitkár. Megjegyezte: sok cégnek még most is megérné áttérni, főként ha már most látszik, hogy a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét. A döntésben a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora is segít. Az adópolitikai célokat a koronavírus-járvány se tudja felülírni: a jövőben is alacsony adóval és könnyű adószabályokkal igyekszik segíteni a kormány a hazai kis- és középvállalkozásokat - húzta alá az államtitkár.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek