Ötezer embert bocsát el a Sun
Az öt éve veszteséges vállalat így próbál egyenesbe jönni. Dolgozói 13 százalékának, mintegy ötezer embernek az elbocsátását tervezi a Sun Microsystems.
Kapcsolódó témák
Sun-központ jöhet Budapestre
A Sun vezére lemondott
A leépítés, melytől 590 millió dolláros megtakarítást várnak, hat hónap alatt fog végbemenni. A cég átalakításának költségei ugyanakkor 500 millió dollárt fognak felemészteni a következő negyedévben.
A Sun az előző év harmadik negyedét még csak 28 millió dolláros veszteséggel zárta, idén már ennek majd nyolcszorosát, 217 miiliót könyvelhetett el. Az osztalék összege a 2000-es dotcom boom óta 90 százalékkal csökkent.
Április végén Scott McNealy, a Sun társalapítója bejelentette visszavonulását, a vállalat vezetését Johnson Schwartz vette át.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?