kapubanner for mobile

Ötszázötvenen vesznek részt a vizes vb egészségügyi biztosításában

Az Országos Mentőszolgálaton (OMSZ) és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatán kívül 550 fős egészségügyi személyzet lesz jelen a pénteken kezdődő 17. FINA-világbajnokság versenyhelyszínein - írja az MTI.

Merkely Béla, a FINA orvosi bizottságának elnöke a témában tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a versenyek ideje alatt a kórházi hátteret Budapesten a Semmelweis Egyetem, míg Balatonfüreden a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház adja a versenyzőknek és az akkreditált résztvevőknek.

Beszámolt arról, hogy az orvosokból és egészségügyi végzettségűekből álló csapat tagjai öt helyszínen és további nyolc edzéshelyszínen lesznek jelen. A helyszíneket már bejárták, felkészültek a feladatra - tette hozzá.

Merkely Béla kiemelte, az egészségügyi személyzet természetesen szoros együttműködésben dolgozik a mentőszolgálattal és a vízimentőkkel, és igyekeznek a felmerülő egészségügyi problémákat a helyszínen megoldani.

Úgy fogalmazott: egy ilyen eseményt túl kell biztosítani, és a legváratlanabb problémákra is fel kell készülniük, ilyen lehet például egy hirtelen szívhalál, egy fulladás, egy jelentősebb sérülés a műugrásnál vagy a toronyugrásnál.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője arról beszélt, hogy a vizes világbajnokság minden eddiginél nagyobb kihívást jelent a mentőszolgálat számára, ezért már hónapok óta tart a munkatársak felkészítése, és elkészültek a mentési tervek is. Kiemelte, az eseményre külön mentésirányítási csoportot hoztak létre Budapesten és Veszprémben, és lesz olyan időszak, amikor 26 mentőegység lesz a különböző helyszíneken.

Azért, hogy a verseny ideje alatt ne sérüljön a mentőszolgálat alaptevékenysége, plusz mentőautók állnak majd szolgálatba, hiszen - mint Győrfi Pál fogalmazott - "az élet nem áll meg a vizes vb alatt sem", a kocsikon szabadnapos kollégák látják el a feladatot.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője beszámolt arról, hogy három helyszínen - a nyíltvízi versenyeknél, az ugrótoronynál és az úszásszámoknál - lesznek jelen a vízimentők. A szóvivő elmondta, a Duna partján létesített óriás ugrótorony alatti medencében egy búvár folyamatosan a vízben lesz, hogy ha szükséges, azonnal a sportoló segítségére tudjon sietni. A legnagyobb erővel a balatonfüredi versenyhelyszínen lesznek jelen a vízimentők búvárokkal, mentőhajókkal és sürgősségi mentőhajóval, amelyen mentőorvos és mentőtiszt is lesz. Az úszásszámoknál a medence két végén egy-egy vízimentő lát majd el szolgálatot.

Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője közölte, a versenyek ideje alatt telefonos forródrótot üzemeltetnek, amelyen a versenyekkel, helyszínekkel kapcsolatban lehet érdeklődni, de felvilágosítást tudnak adni egyebek között a közlekedéssel kapcsolatban, vagy turisztikai információkkal is szolgálnak magyar és angol nyelven. A forródrót az alapdíjas budapesti (06-1) 90-70-500-as számon érhető el.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek