kapubanner for mobile

Ötven új munkahelyet hoz létre az Inotal Zrt.

Ötven új munkahelyet hoz létre az Inotal Zrt. Várpalotán három és fél milliárd forintos beruházással 2013 februárig - jelentették be sajtótájékoztatón csütörtökön.

Az 1952-ben, Inotai Alumíniumkohó néven indult vállalkozást 2007-ben új tulajdonosi kör vásárolta meg; Inotal Zrt. néven alumínium félgyártmány termékeket (öntvehengerelt durvahuzal, tárcsa, keskenyszalag, húzott huzal) állít elő. A cég 2011-ben nettó 21,8 milliárd árbevételt ért el, létszáma 305 fő volt.

Somogyi Ferenc cégvezető elmondta: technológiai fejlesztéshez és munkahelyteremtéshez az Új Széchenyi Terv keretében 914 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek; két év alatt három és fél milliárd forintos beruházást hajtanak végre, a projekt támogatott részén felüli összeget a tulajdonosok 900 millió forintos befizetéséből és banki hitelből fedezik.

Talabér Márta (Fidesz-KDNP), Várpalota polgármestere, országgyűlési képviselő kijelentette: nagy jelentőséggel bír a beruházás, hiszen a városban ötven új munkahely jön létre. A város és térsége gazdaságfejlesztési céljai megegyeznek az ország céljaival, ehhez megfelelő partner az Inotal - mondta.

Nagy István vezérigazgató a fejlesztést a szabványtól eltérő igények, a meglévő infrastruktúra hasznosítása és a képzett munkaerő megtartása indokolta. Hozzátette: a cég fő termékei közé tartoznak az úgynevezett alumínium durvahuzalok, amelyek legfőképpen villamos vezetékek, élelmiszeripari csomagolóanyagok és mechanikai huzalok alapjául szolgálnak. Az új projekt legnagyobb eleme egy új durvahuzal gyártósor, ami a hozzá tartozó infrastruktúrával együtt kétmilliárd forintba kerül; a negyven éve üzemelő régi berendezésekhez képest az új gép más, keresettebb ötvözetek előállítására is alkalmas.

A projekt keretében lapos termékek, hengerelt keskenyszalag és alumínium tárcsa (aerosolos palackok előterméke) gyártásának korszerűsítéséhez, a választék bővítéséhez négy új hőkezelő kemence kerül az üzembe; az új füstgáztisztító pedig magasabb hulladék-újrahasznosítást tesz lehetővé. Ezek mellett korszerűbb környezetvédelmi megoldásokat vezetnek be és bővül az informatikai háttér: a termékek, munkafolyamatok nyomon követését és irányítását végző, munkaállomásokkal kiegészített szerverpark épül a program során.

A fejlesztésnek köszönhetően az évi 36 ezer tonna értékesített mennyiséget 44.500 tonnára akarja növelni az Inotal; a 2010-es bázisévhez (299 fő) viszonyított ötven új munkahelyet 2013. februárjáig hozzák létre, a számítások szerint a beruházás hét év alatt térül meg - fejtette ki Nagy István. A vezérigazgató elmondta azt is: a csütörtökön bejelentett projekt mellett saját forrásokból 260 millió forintos technológiai fejlesztést zárnak le, ennek során új hőkezelő kemenceét állítanak üzembe és egy új huzalzsírtalanító sort üzemeltek be.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek