Ötvenezer forintos alapjövedelmet, nettó százezer forintos minimálbért javasol a PM
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKarácsony Gergely szerint a fiatalok elvándorlását is meg lehetne állítani, és gazdaságélénkítő hatása is lenne, ha bevezetnék a Párbeszéd Magyarországért (PM) által javasolt havi ötvenezer forintos alapjövedelmet.
A párt társelnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta: 18 év felett állampolgári jogon járna mindenkinek az alapjövedelem, de magyarországi lakhelyhez kötötten.
A PM múlt szerdán tartott kampányindító sajtótájékoztatót arról, hogy a felnőtteknek havi 50 ezer, a gyermekeknek havi 25 ezer, míg a várandós kismamáknak havi 75 ezer forintos alapjövedelmet garantálnának, a minimálbért pedig nettó százezer forintra növelnék.
Karácsony Gergely az M1 műsorában kifejtette: minden olyan magyar állampolgár megkapná ezt az összeget, aki fiatalként továbbtanul és még nem dolgozik, valamint azok az idősebbek, akik már nem találnak munkát. Számukra ez az összeg "védőhálót" jelentene, hogy ne essenek ki a társadalomból, vissza tudjanak találni a munkaerőpiacra. Ezzel együtt viszont, hogy megérje dolgozni, szükséges az alapjövedelem és a legkisebb jövedelem közötti különbség növelése, így a nettó minimálbér 100 ezer forintra való emelése is része a PM javaslatának - tette hozzá a társelnök.
Karácsony Gergely szerint az alapjövedelem bevezetéséhez teljesen át kell alakítani a jelenlegi szociális rendszert. Úgy vélik, az alapjövedelem kiváltana minden alacsonyabb összegű szociális ellátást. Emellett az adórendszerhez is hozzá kellene nyúlni, a jelenlegi egykulcsos adórendszert egy progresszív - legalább még egy sávot tartalmazó - adórendszerrel kell felváltani. Mindezek mellett "állami takarékoskodás" és egy antikorrupciós program lehetne a fedezete a PM által javasolt alapjövedelemnek.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?