Paks: Szakszervezeti nem a vezetői ajánlatra
A Paksi Atomerőmű négy szakszervezete nem fogadja el a munkáltató 7,5 százalékos ajánlatát. Erről levélben értesítették a vezérigazgatót - közölte Bocsor István, a Paksi Atomerőműben Dolgozók Szakszervezetének (PADOSZ) elnöke a szakszervezetek szerda reggeli megbeszélését követően.
"A levélben közöltük, hogy a munkáltató korábban tett, és most megismételt ajánlatát az éves 5 százalékos alapbérfejlesztésről április elsejei hatállyal, valamint az éves szinten 7,5 százalékos átlagkereset-fejlesztést nem fogadjuk el, és feloldjuk az általunk vállalt médiamoratóriumot is" - mondta Bocsor István.
A keddi tárgyaláson a szakszervezetek módosították ajánlatukat, a 9,5 százalékos követelés helyett 8 százalékos alap- és ugyanilyen mértékű átlagbér-fejlesztést terjesztve elő a teljes munkavállalói kör részére. Kiderült, hogy a munkáltató kompromisszum-képtelen, csak a korábbi ajánlatát ismételte meg, de nem közölte, hogy például az átlagkereset növelését milyen formában érvényesíti - fűzte hozzá.
"Összehívjuk a testületeinket, ők fogják eldönteni, hogy mi lesz a folytatás" - mondta a szakszervezeti vezető. Jelezte azt is, hogy felhívták a munkáltató figyelmét arra a kollektív szerződésben megfogalmazott pontra, miszerint ha helyi szinten nem sikerül megegyezni, akkor azt magasabb, ágazati szinten kell megkísérelni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?