Pályázat a felnőttképzést és az egész életen át tartó tanulást népszerűsítő programok támogatására
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) támogatása alapján a Nemzeti Felnőttképzési Intézet (NFI) pályázatot hirdet a felnőttképzést és az egész életen át tartó tanulást népszerűsítő programok támogatására a munkaerőpiaci alap foglalkoztatási alaprészének 2004. évi iskolarendszeren kívüli felnőttképzési célú kerete terhére.
Az Európa Terv kiemelt stratégiai eleme az életen át tartó tanulás, és ezen belül a felnőttek folyamatos képzésének, művelődésének előmozdítása. Az Európai Unió maga is egyre nagyobb hangsúlyt fektet az emberi erőforrás, mint érték fejlesztésére. Hazánk fejlődésének egyik kulcsa lehet és lesz, ha az emberi értékeiben rejlő "tőkét" megfelelően tudja kamatoztatni a gazdaság fellendítésében és ezáltal a társadalmi jólét megteremtésében: versenyképes gazdasághoz versenyképes munkaerő szükséges. A Kormány júniusban elfogadta a felnőttképzés stratégiáját, annak hosszú távra szóló fejlesztési irányait és rövid távú cselekvési programját. A felnőttképzési szakmai programok kidolgozása és megvalósítása a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) feladata.
A foglalkoztathatóság, illetve a foglalkoztatottság, a versenyképesség növelése szempontjából alapvető cél a felnőttképzésben résztvevők számának emelése. A kör bővítését jelentősen segíti a megfelelő tájékoztatás. Az elmúlt évben indított, sikeres médiaprogramok, rendezvénysorozatok folytatásaként a minisztérium 2004-ben is pályázatot indít a felnőttképzés és az életen át tartó tanulás széles körű népszerűsítését támogató kommunikációs tevékenységekre.
A pályázat célja a gazdaság szereplőinek és az érdeklődő állampolgároknak közérthető tájékoztatása az írott sajtó, a rádió, a televízió, az internetes tartalomszolgáltatás eszközeivel, valamint olyan kommunikációs programokkal (továbbiakban: "Támogatási Program"), amelyek segítik a felnőttképzés kiszélesítését, az egész életen át tartó tanulás szükségességének elfogadását. Olyan kommunikációs és ezen belül kiemelten média programok megvalósítása a cél, melyek keretében a média bevonásával a lakosság és a gazdaság szereplői ösztönözhetők a felnőttképzés kiszélesítésére az egész életen át tartó tanulás elfogadására és a foglalkoztatáspolitika uniós és hazai feltételeinek megismerésére. A pályázatok megvalósulásának eredményeképpen növekedhet a felnőttképzés iránti igény, az eredményesebb képzések nyomán javulhatnak a munkavállalók foglalkoztatási esélyei, erősödhet a hátrányos helyzetű rétegek társadalmi integrációja.
A felhíváshoz részletes pályázati dokumentáció készült, amely a fenti pályázattal kapcsolatos valamennyi tudnivalót és a kötelező mellékleteket tartalmazza.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?