Pályázati kiírás új munkahelyek támogatására
Közzétették a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján az új munkahelyek támogatására kiírt idei pályázat feltételeit: egy-egy munkahely létesítéséhez legfeljebb 1,5 millió forint nyerhető el, és a pályázó 260 millió forinthoz juthat hozzá.
Alapesetben munkahelyenként legfeljebb 800 ezer forint a támogatás, de a hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken vagy régiókban ez növelhető 200 ezer forinttal, a leghátrányosabb kistérségekben, településeken további 200 ezer forinttal, amennyiben a pályázó regisztrált álláskeresőket alkalmaz újabb 200 ezer forinttal, ha pedig roma munkavállalókat, akkor újabb 100 ezer forinttal. Így érhető el munkahelyenként az 1,5 millió forintos támogatás.
A pályázónként alapesetben elnyerhető 80 millió forintos támogatás hátrányos helyzetű régiókban 160 millió forintra növelhető, legalább 300 új munkahely létesítése esetén további 100 millió forinttal. A pályázatokat február 18-tól április 4-ig lehet beadni.
A pályázó cégeknek vállalniuk kell, hogy telephelyenként legalább öt dolgozónak létesítenek munkahelyet. A létesített gyártó vagy szolgáltató kapacitást legalább öt évig kell fenntartani, a kis- és közepes vállalatoknak ez a kötelezettség három évre szól. A vállalásban szereplő többletlétszámot legalább 3 évig, kis- és közepes vállalatoknál 2 évig kell foglalkoztatni.
Általában a teljes fejlesztési összeg 25-50 százalékára nyerhető el támogatás, más állami támogatásokkal összeszámítva, attól függően, hogy a beruházást mely régióban valósítják meg. Ez a mérték közepes vállalkozásoknál 10 százalékponttal, kisvállalkozásoknál 20 százalékponttal növelhető. A támogatási keret az idén 2,3 milliárd forint.
A 2007-ben rendelkezésre álló 1,8 milliárd forintból csaknem 2.000 új munkahely létrehozását vállalták a sikeres pályázók, a 2006-ban rendelkezésre álló 1,8 milliárd forintból 1.815 új munkahelyet hoztak létre. A 2005-ben rendelkezésre álló 1,5 milliárd forintból 1.704 munkahely létesülhetett.
Az új munkahelyek létrehozásának ösztönzésére 2004-ben még jóval több pénzt szántak, akkor 3,6 milliárd forint állt rendelkezésre, 2003-ban pedig 5,6 milliárd forint, 2002-ben viszont kevesebb, két milliárd forint. Ezekből a támogatási összegekből 3.600, 5.500 illetve 2.200 új munkahely létesítését vállalták a támogatott cégek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?