kapubanner for mobile

Patai Mihály lett a bankszövetség elnöke

Patai Mihályt, az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta elnökének pénteki testületi ülésén a Magyar Bankszövetség.

Patai Mihály korábban már volt a bankszövetség elnöke, de 2012 novemberében lemondott tisztségéről, mert álláspontja szerint a parlament a banki szektor számára további, teljesítőképességen felüli terheket jelentő, előre nem egyeztetett intézkedéscsomagot fogadott el.

A Magyar Bankszövetség alapszabálya értelmében az elnöki feladatokat azóta a szövetség alelnöke, Gyuris Dániel látta el.

2014-ben teljes tisztújítás lesz a bankszövetség elnökségében, ezért Patai Mihály mostani megbízatása egy évre szól.

A szövetség pénteki közleménye szerint Patai Mihály kiemelte, hogy az ügyfelekkel és a politikai döntéshozókkal is a felek számára egyaránt hasznos, jó megállapodásokra, kölcsönös és hosszú távra megalapozott bizalomra törekszik a bankszektor.

A bankszövetség újonnan megválasztott elnöke arról is szólt, hogy a szövetség minden tevékenysége a szakmaiságon és a konszenzuson alapul, és azon a tényen, hogy a nemzetgazdaság fejlődése elképzelhetetlen a szektor eredményes működése nélkül - olvasató a közleményben.

A pénteki ülésen a bankszövetség tagbankjainak vezetői egyhangúan jóváhagyták a szövetség beszámolóját a 2012. évi tevékenységről, a gazdálkodásról és az idei feladatokról, tervekről.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken kiadott közleményében azt írta: remélik, hogy erős partneri viszony alakul ki a bankszövetséggel annak érdekében, hogy a gazdasági növekedést szem előtt tartva, valamint a devizahitelesek és az eladósodott családok megsegítése mellett olyan eszközöket is találjanak, amelyek a vállalatok beruházásait, a munkahelyteremtést igyekeznek segíteni.

A bankszövetség közleménye szerint a testület főtitkára, Kovács Levente a 2012-ről adott értékelésében kiemelte, hogy a hazai bankszektor továbbra is nehéz körülmények között működött, így az előző évhez hasonlóan jelentős veszteséggel zárta az évet. A bankszektor mindezek ellenére megőrizte működésének stabilitását, tőkeellátottsága megfelelő volt, mindez több esetben a külföldi anyabankok által biztosított jelentős tőkeemelésnek volt köszönhető.

Ennek is betudható, hogy bár az adott piaci feltételek a vállalati hitelállomány csökkenéséhez vezettek, a bankok a kockázati szempontból befogadható minden hiteligényt kielégítettek. A lakossági szektorban az év elején befejeződött a végtörlesztési program, elérhető volt és meghosszabbodott az árfolyamgát rendszer, és érvényben volt a 90 napnál hosszabb késedelemben lévő hiteladósok segítése.

Gyuris Dániel, a bankszövetség ügyvezető alelnöke 2013 legfontosabb feladatait összegezte. Rámutatott, hogy a bankok csak akkor lehetnek sikeresek, ha a magyar gazdaság is sikeres, és ismét növekedni tud - áll a közleményben.

Az ügyvezető alelnök kiemelte, hogy éppen ezért a bankszövetségnek aktív szerepet kell vállalnia a gazdaságélénkítés eszköztárának kidolgozásában. A bankszövetségnek ezen túl is kiemelt érdeke, hogy folyamatos és szakmai párbeszéd legyen mind a fiskális, mind pedig a monetáris politika alakítóival, tekintettel a volatilis gazdasági környezet kihívásaira.

Gyuris Dániel kiemelt feladatként említette idénre, hogy a bankszektor a lakossági ügyfélkört megismertesse a legfontosabb közgazdasági és banki törvényszerűségekkel, illetve hozzájáruljon a lakosság pénzügyi tudatosságának növekedéséhez.

Az ülésen elnökségi tag lett Zolnai György, a Budapest Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, illetve Hegedűs Éva, a Gránit Bank Zrt. vezérigazgatója, a kis- és középbankok képviseletében.

Az ülésen meghívott vendégként részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek