PDSZ: mondjanak le fizetésük egy részéről a jólkeresők
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint mindenkinek, aki bruttó hétszázezer forintnál többet keres, le kellene mondania fizetése efölötti részéről, illetve aki ezt nem teheti meg, az fizesse be ezt az összeget közhasznú célokra - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke pénteken az MTI-vel.
Az érdekvédő a szakszervezet elnökségi ülése után elmondta: követelik, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt teljes egészében vonja vissza "csomagját", az ugyanis a szolidaritás minimumát sem tartalmazza, s csak megszorító elemek vannak benne.
A szakszervezet emellett azt javasolja, hogy mindenki, aki a minimálbér tízszeresét meghaladó összeget, mintegy bruttó hétszázezer forintot keres, az ezen felüli részről mondjon le, vagy fizesse be a szegények javára, közhasznú célokra.
A javaslatuk a parlamenti képviselőkre, minisztériumi szakemberekre, a munkáltatói szövetség tagjaira egyaránt vonatkozik - mondta a szakszervezeti vezető.
Megjegyezte: a miniszterelnök-jelölt elképzeléseivel mintegy 8 százaléknyi keresetet venne ki a közszféra dolgozóinak zsebéből.
A PDSZ eddigi követeléseit kiegészíti a 13. havi illetmény megtartásával és a táppénz összegének megőrzésével, s kezdeményezi, hogy az egységes közszolgálati sztrájkbizottság kezdjen azonnali egyeztetést a kialakult helyzetről - mondta Kerpen Gábor.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon