kapubanner for mobile

Pénteken sztrájkol az Alitalia

Pénteken négyórás sztrájkot tartanak az olasz Alitalia légitársaság dolgozói. A munkabeszüntetés miatt délután 230 járatot törölnek. A dolgozókl a berlusconi-kormány takarékossági intézkedései ellen tiltakoznak.Pénteken négyórás sztrájkot tart az olasz Alitalia valamennyi dolgozója 12 és 16 óra között, emiatt 230 járatot törölnek, köztük 125 nemzetközit. Az olasz szakszervezetek konföderációjának felhívására tartandó munkabeszüntetéssel tiltakoznak a Berlusconi-kormány tervezett takarékossági intézkedései ellen. Az olasz kormány jövő évi költségvetési tervezete 20 milliárd euró kiadáscsökkentést irányoz elő.Az Alitalia dolgozói november 29-ére újabb sztrájkot terveznek, akkor amiatt tiltakoznak, hogy a vállalatnál nincs világos stratégia a cég talpraállítására. A harmadik negyedévben az Alitalia 5 millió euró adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 46 millió eurós veszteség helyett. Az üzemi eredmény 44 millió euró volt a tavalyi harmadik negyedévi 23 milliós veszteség helyett. A bevétel 10 százalékkal 1,23 milliárd euróra bővült. Tavaly az Alitalia vesztesége meghaladta a 800 millió eurót.(MTI)
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek