kapubanner for mobile

Pénteki vasutassztrájk lóg a levegőben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szerdán este sem jutottak dűlőre a vasúti szakszervezetek és a munkaadók sem a bér-, sem a menetrendi követelésben, és nem tudtak megállapodni az elégséges szolgáltatásról sem.

images

Bárány Balász a VDSZSZ alelnöke elmondta, hogy továbbra is ragaszkodnak a MÁV Cargo vételárából 250 ezer forintos többletjuttatáshoz, a kiszervezett munkavállalókat megillető visszamenőleges 10 százalékos béremeléshez, valamint a MÁV Start alkalmazottainak - szintén visszamenőleg - 6,9 százalékos béremelést kérnek. Az új menetrendet nem tartják megfelelőnek, mivel az szerintük ellehetetleníti a személyszállítást, kérik a felfüggesztését mindaddig, amíg jobb nem készül helyette. Addig a régi menetrend használatát szorgalmazzák. Végül a munkavállalói oldal elégséges szolgáltatásként vonalanként napi egy pár, illetve Budapest térségében összesen 20 pár vonatot ajánl.

Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője továbbra is teljesíthetetlennek nevezte a szakszervezetek anyagi jellegű követeléseit. A menetrenddel kapcsolatban elmondta, hogy azt a Vasúti Pályakapacitás Elosztó Kft. készítette a szállítók megrendelése szerint. A cél az volt, hogy minden vonalon ütemes menetrend legyen, de a szűkített költségkeret ezt nem tette lehetővé. A MÁV szerint az elégséges szolgáltatás azt jelenti, hogy a munkába-, majd pedig a hazajutást biztosítani kell. Ehhez a vonalankénti egy pár vonat kevés. A szóvivő a jövő évi kollektív szerződésekkel kapcsolatban elmondta, hogy az OÉT ajánlatát várják, és a középtávú megállapodás alapján a bérajánlat ehhez igazodik majd.

Az MTI a vasúthoz közel álló forrásból úgy értesült, hogy a szakszervezetek a pénteki sztrájkot "lebegtetik". Ezzel a reakciókat mérik fel, de annyi az esélye a sztrájknak, mint annak, hogy nem lesz. Mindenesetre a MÁV Start a karácsonyra tekintettel szervezett pénteki különvonatokat lemondta.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek