Pénzalappal a bevándorlókért
Az Európai Bizottság új alapokat biztosít azon tervek megvalósításához, amelyek az EU-tagországokba bevándorlók integrálását segítik elő. Négymillió eurós összeget különítettek el erre a célra.
A Bizottság az alapból kíván támogatást nyújtani 12 olyan tervnek, amely "bátorítja a civil társadalommal folytatott párbeszédet, integrációs modelleket fejleszt ki és európai szintű hálózatokat szervez".
Az unió végrehajtó szerve hamarosan megjelenteti az integrációs kiskönyv legújabb változatát. A benne foglalt irányelvek tartalmazzák a gyakorlatban legjobban bevált megoldásokat a bevándorlók lakás- és állásgondjainak kezelésére.
Az EU integrációs miniszterei a németországi Potsdamban találkoznak a héten. Tárgyalásaik fő témája, hogy milyen módon tudják szorosabbra fűzni a tagállamok együttműködését az integrációs politika területén.
A német belügyminiszter, Wolfgang Schaeuble a napokban úgy nyilatkozott, hogy a bevándorlók teljes integrálása és egyenlő esélyeik biztosítása a legnagyobb kihívás az EU-országok politikája számára. Hangsúlyozta az interkulturális párbeszéd fontosságát, nem utolsó sorban a stabilitás és a belső biztonság érdekében, tekintettel arra, hogy növekszik a muzulmán lakosság száma az EU-n belül.
(euractiv.hu)

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?