Philip Morris bezárta az egri dohánygyárat
A terveknek megfelelően az év elején megszűnt a cigarettagyártás a Philip Morris Magyarország (PMM) Kft. egri gyárában, amelynek épületéből szórakoztató központ alakulhat.
Philip Morris bezárta az egri dohánygyárat 2005. január 4. FigyelőNet, MTI-Eco A terveknek megfelelően az év elején megszűnt a cigarettagyártás a Philip Morris Magyarország (PMM) Kft. egri gyárában, amelynek épületéből szórakoztató központ alakulhat. Ön mit szól hozzá? A cég sajtófőnöke Házi Katalin elmondta, hogy az üzem 348 dolgozója közül, a társaság 66 ember számára biztosít további foglalkoztatást a PMM saját bolti kiszállítási hálózatában. A PMM március közepéig hozza létre saját kereskedelmi hálózatát, amely 270 embert foglalkoztat majd. Az egri gyár dolgozói számára 88 álláshelyet hirdettek meg; ezek közül 66-ot töltöttek be az üzem dolgozói - mondta. Miután a Philip Morris 1992-ben megvásárolta az évszázados múltú Egri Dohánygyárat tavaly június 18-án bejelentette, hogy az anyacég, versenyképessége növelése érdekében 2004 végén megszünteti Egerben a cigarettagyártást. A cég és a város önkormányzata novemberben megállapodást kötött arról, hogy a PMM a város által megfogalmazott céloknak megfelelően értékesíti a belvárosban lévő épületkomplexumát. A tervei szerint a közel 30 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanegyüttesből szórakoztató központ alakul. A PMM szóvivője közölte, hogy cége már ezt szem előtt tartva írja ki az ingatlanhasznosítási pályázatot. A tenderkiírásra még az első negyed évben sor kerül. Az ingatlan felértékelése jelenleg is folyik.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?