Putyin aláírta a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvénymódosítást
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a nők esetében fokozatosan 55-ről 60, a férfiakéban pedig 60-ról 65 évre emelik fel a nyugdíjkorhatárt.
A jogszabálymódosítást jóváhagyta a parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács. Az Állami Duma, az alsóház képviselői szeptember 27-én fogadták el a szabályozást.
Az államfői ellenjegyzéssel hatályba lépő törvény nagy társadalmi elégedetlenséget váltott ki. A kormány júniusban terjesztette a törvényhozás elé a javaslatot, amelyen Vlagyimir Putyin elnök és a kormányzó Egységes Oroszország párt képviselőinek javaslatára módosításokat hajtottak végre, egyebek között a nők esetében az eredetileg tervezett 63-ról 60-ra szállították le a nyugdíjkorhatárt. Emellett három évvel, a nők esetében 40-ről 37 évre, a férfiakéban pedig 45-ről 42 évre csökkentették a nyugdíjjogosultsághoz szükséges munkaviszony időtartamát.
A nőknél a gyerekek száma csökkententi a nyugdíjkorhatárt. A háromgyerekes anyák 3, a négygyerekesek 4 évvel korábban mehetnek nyugdíjba, az öt vagy annál több gyereket szült nők esetében pedig - mint ahogy eddig is - a jogosultság az 50. életévtől lép érvénybe. Változatlanok maradnak a nyugdíj-megtakarítás kivételének feltételei is, a nők azt 55, a férfiak 60 éves koruktól vehetik ki, akár egy összegben is.
Dmitrij Medvegyev miniszterelnök korábban kijelentette: a reform következtében keletkező többletbevételeket arra fogják fordítani, hogy az orosz átlagnyugdíj a jelenlegi 14 144 rubelről (59 405 forint) 2024-re 20 ezer rubelre (84 ezer forint) emelkedjen.
Oroszországban - még a Szovjetunióban - 1932-ben állapították meg a nyugdíjkorhatárt, amelyhez azóta nem nyúltak. Sokakban az kelt felháborodást, hogy a felemelt nyugdíjkorhatár a férfiaknál eléri a jelenlegi várható élettartam határát, de a lakosság ragaszkodik a korábban elért szociális vívmányok megtartásához is.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek