Racionalizálás eladott üzemi területtel
A járműjavító súlyos eladósodottságát és piaci ellehetetlenülését sikerült megállítani, visszafordítani. A debreceni MÁV-egység reorganizációja sikerrel végződött.
A MÁV Rt. 2004 júliusában határozott a MÁV Debreceni Járműjavító Kft. megmentéséről és reorganizáció formájában történő újraszervezéséről. A döntés szükségességét tavaly a járműjavító súlyos eladósodottsága és piaci ellehetetlenülése okozta. A reorganizáció célja hatékonyabb szerkezetű, kisebb létszámú és helyigényű, versenyképes társaság létrehozása volt, amely piacorientált, gazdaságos működést biztosító vállalati struktúra kialakítása révén realizálódik. A reorganizációs program során a MÁV Rt. - határozott tulajdonosi felügyelet mellett - mindvégig biztosította a reorganizációhoz szükséges forrásokat.
A járműjavító termelési, értékesítési és beszerzési rendszerének átstrukturálása már rövid idő alatt eredményekre vezetett. A kft. 2003. évi adózás előtti üzleti eredményéhez (-421 millió forint) képest az előzetes számítások szerint mintegy 200 millió forintos javulást ért el 2004. év végén. A hatékonysági mutatókat tekintve jelentős pozitív irányú változás tapasztalható: egy produktív óra árbevétele több mint 10%-kal emelkedett. A kft. átlagos állományi létszáma 2004 első félévében 648 fő volt, ami - különösen az adminisztratív munkakörökben - jelentősen meghaladta a gazdaságos üzemméretet. Az átszervezés keretében a foglalkoztatottak létszáma 2004. végére mintegy 40%-kal csökkent, részben tevékenység-kihelyezés és korengedményes nyugdíjazás révén. A Debreceni Járműjavító Kft.-t ma már növekvő termelékenység, javuló hatékonyság, ésszerűbb munkamegosztás, javuló versenyképesség jellemzi. A cég eladósodottsága csökkent, a kötelezettségek és az összes forrás aránya a félévi adatokhoz képest mintegy 30%-kal jobb. Az üzemi terület a valóban szükségesre redukálódott (24,7 hektárról 12,2 hektárra).
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?