kapubanner for mobile

Régi, szép idők - Végleg felszámolják a Keravill-t

A Keravill Rt. csütörtöki közgyűlésén végleg eldőlt: bezárják a Keravill bolthálózatát. A részvénytársaság szóvivője elmondta: a hipermarketek miatt felerősödött piaci versenyhelyzettel már nem tudtak lépést tartani. A végelszámolás azonban százak munkahelyébe fog kerülni.

Több száz alkalmazott munkahelyének végleges megszűnésével jár az a csütörtökön meghozott közgyűlési döntés, melynek értelmében végelszámolással megszűntetik a Keravill műszakicikk-kereskedelmi bolthálózatát. Bár eleinte néhány egységre kívánták volna csökkenteni a tetemes bolthálózatot és emellett a készlet-kiárusítást valamint a központi raktár eladását is tervbe vették, a pénteken induló végelszámolás nyomán mégis az összes egységet bezárják. Annyi bizonyos, hogy már szeptemberben -a radikális költségcsökkentési tervek kapcsán tartott értekezleten- látni lehetett, hogy a bolthálózat menthetetlen. Mint az az akkori rendkívüli közgyűlésen elhangzott: "a terv a gazdasági körülmények és a társaság piaci helyzetének változása miatt már nem aktuális".

Bár az elmúlt hónapok során erőteljesen csökkentették a költségeket és a bolthálózat vidéki tagjait is módszeresen felszámolták, a gazdaságos működés feltételeit így sem tudták biztosítani. A társaság szóvivője szerint csak folyamatos tőkebevonással lehetne lépést tartani a hipermarketek árversenyével, mivel azonban erre nem volt lehetőség, ezért a december 10-én a végelszámolás során valamennyi dolgozójukat kénytelenek elbocsátani.

A NOL jelentése nyomán
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek