Rehabilitációs foglalkoztatás kezdődik Dombóváron
Csaknem nyolcvan megváltozott munkaképességű ember áll munkába az idén Dombóváron; az önkormányzat a város tulajdonában álló cégeknek is kötelezővé tette a törvényben előírt rehabilitációs foglalkoztatást.
A foglalkoztatás előnye, hogy az önkormányzatnak nem kell fizetnie a rehabilitációs hozzájárulást, de sokat jelent az intézményeknek is, amelyeknek az utóbbi években el kellett bocsátaniuk embereket - tette hozzá a város vezetője.
A polgármester elmondta, hogy a városházán irodai munkára vettek fel két leszázalékolt alkalmazottat. A megváltozott munkaképességűek az iskolákban, óvodákban többek között portaszolgálatot látnak el, pedagógiai segítőként, kézbesítőként dolgoznak, de van az új dolgozók között informatikus, óvónő, és munkához jutott húsz értelmi fogyatékossággal élő fiatal is.
A rehabilitációs hozzájárulás összege 2010. január 1-jével emelkedett évi 964.500 forintra. A járulékot a húsznál több embert foglalkoztató munkáltatóknak kell megfizetniük, ha a megváltozott munkaképességű dolgozók aránya nem éri el az öt százalékot. Annyiszor 964.500 forintot kell fizetni, ahány megváltozott munkaképességű munkavállalóval kevesebbet foglalkoztat a cég az előírtnál.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hónapja
- Home office a börtönből? Rabok dolgoznak távmunkában techcégeknek 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Több napot dolgozhatnak az idénymunkások 2026-tól – változnak az EFO-szabályok 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?