kapubanner for mobile

Rendezik a jövedelmek elmaradását, lerövidül az önértékelés

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Többek közt a fenti ígéretek hangzottak el a köznevelési kerekasztal tárgyalásai után. Átalakul a Klik, és némi pénzhez is juthatnak az intézményvezetők.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: az azonnali megoldást igénylő területek között határozták meg a jövedelemelmaradások rendezését, a nyugdíjas korúak foglalkoztatását. A tanfelügyeleti intézményi önértékelési folyamat lerövidül – ígérte.

Madarász Péter, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója szerint a megbeszélés elérte eredményét. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a megbeszélés legnagyobb érdemének azt nevezte, hogy a "legkényesebb kérdésben sem hangzott el az, hogy nem".

Korábbi cikkünk a témában ITT olvasható.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek