kapubanner for mobile

Részmunkaidő: közszférába vágynak a kismamák?

Jövőre a közszférában a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket, ha kérik, kötelező lesz részmunkaidőben foglalkoztatni, erről és a csoportos létszámleépítésről döntött az Országgyűlés, írja az MTI alapján a Népszava.

images

Az egyes munkaügyi tárgyú törvényeket módosító törvényjavaslatot 196 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 157 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés hétfőn, a szocialisták mellett az SZDSZ többsége támogatta az előterjesztést.

A törvény értelmében a munkába visszatérő szülő kérésének a munkáltató köteles eleget tenni a gyermek hároméves koráig; a munkáltató a munkavállaló írásos kérésére köteles lesz a kinevezést módosítani és heti húsz órának, illetve a korábbi kinevezés szerinti munkaidő felének megfelelő munkaidőt megállapítani.

Mivel a törvény kétharmados részei nem kapták meg a szükséges támogatást - csak 200 igen szavazat érkezett -, azért a jogszabály hatálya csak a közalkalmazottakra, köztisztviselőkre, az igazságügyi alkalmazottakra terjed ki, a bírákra nem.

A törvény módosítja a rendezett munkaügyi kapcsolatra vonatkozó jogszabályokat is, a cél: a bírságolt munkáltató a jogerős tény alapján kerüljön a nyilvántartásba, függetlenül attól, hogy a bírságot a határidőig befizette-e vagy sem.

Ha a szabálysértést megállapítják, és a bírságot kiszabják, akkor a bírság befizetésétől függetlenül a munkaadó nem kap állami támogatást, nem lehet ajánlattevő a közbeszerzési eljárásnál.

A törvény a csoportos létszámcsökkentéshez hasonló tájékoztatási kötelezettséget ír elő abban az esetben, ha a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt sok munkahely megszűnik; illetve csoportos létszámleépítésnek azt kell tekinteni, ha húsznál több és száznál kevesebb munkavállaló foglalkoztatása esetén legalább tíz munkavállalót bocsátanak el.

MTI/Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek