kapubanner for mobile

Részvétét fejezte ki a Viking hajót üzemeltető cég elnöke

Közleményben fejezte ki részvétét Torstein Hagen, a Viking River Cruises elnöke a múlt szerdai dunai hajóbaleset minden érintettjének - írja az MTI.

"A Viking River Cruises összes munkatársa nevében szeretném őszinte részvétemet kifejezni a dunai hajóbaleset minden érintettjének. Mindnyájunkat mélyen megrendített a tragédia" - áll az elnök keddi közleményében.

Hozzátette, imádkoznak a sérültekért és az áldozatokért, és együttéreznek a családtagokkal, barátokkal.

Ahogy eddig is, úgy a továbbiakban is a legteljesebb mértékben együttműködnek a magyar hatóságokkal, s minden rendelkezésükre álló eszközzel segítik a folyamatban lévő vizsgálatot - írta cég elnöke.

Szerda este, nem sokkal 21 óra után a dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó a Margit hídnál összeütközött a Viking szállodahajóval. A Hableány másodpercek alatt elmerült. Az elsüllyedt turistahajón 35-en tartózkodtak: 22 nő, 12 férfi és egy gyermek. A kapitányon és a matrózon kívül a többiek turisták, illetve idegenvezetők.

Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta további két holttestet azonosítottak baleset áldozataként.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek