kapubanner for mobile

Románia: nem lesz annyi munkanélküli

Idén a vártnál kevésbé nő a munkanélküliség Romániában - vélekedett a román munkaügyi miniszter. Marian Sarbu azt mondta, hogy a munkanélküliségi ráta legfeljebb 7 százalékos lesz, 620 ezer embernek nem lesz munkája.

Korábban a kormányzati illetékesek még 800-900 ezer munkanélkülivel számoltak az idén. A szakminiszter azt mondta, hogy a gazdasági visszaesés mérséklődik, azért kevesebb ember marad munka nélkül, a munkanélküliségi szint 6,8-7,0 százalékos lesz az idén.

Sarbu emlékeztetett arra, hogy áprilisban lelassult a munkanélküliek arányának a növekedése, a márciusi 5,6 százalékról áprilisban csak 5,7 százalékra nőtt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek