kapubanner for mobile

Romlott a munkavállalók helyzete

Romlott a munkavállalók legszegényebb rétegének helyzete az elmúlt négy évben, a létminimum és a minimálbér közötti olló tovább nyílt, amit a legutóbbi minimálbéremelés megállított, mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

Fontos teendőjük változtatni a legszegényebb munkavállalói réteg jövedelmi viszonyain, illetve a Munka törvénykönyvében bekövetkezett kedvezőtlen helyzeten, mondta Palkovics Imre. Az elnök értékelése szerint a jogszabályban nemcsak a kollektív jogok, hanem az egyének területén is visszalépések történtek.

Palkovics Imre egyetért azzal a törekvéssel, hogy Magyarországon újra kell iparosítani a foglalkoztatás bővítéséhez. Támogatják, hogy a kormány a pénzügyi terhek viselésébe bevonta a nemzetközi, multinacionális cégek jelentős körét, és kiállnak a kabinet mellett, ha emiatt támadás éri.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek