kapubanner for mobile

Segély: felső határt vezethetnek be

A kormány hajlandó lenne megfontolni, hogy felső határt vezessenek be az egy főnek havonta kifizethető szociális támogatások esetében - írja a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint ilyen javaslat is felvetődött azon a múlt heti kormányülésen, amelyen a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) írt válaszlevélről kaptak tájékoztatást a kabinet tagjai.

Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn azt mondta, a szociális támogatások célzottabbá tétele kapcsán a kormány álláspontja az, hogy először szeretne áttekintést kapni a területről, létrehozni azt a rendszert, amelyben világosan, "egy gombnyomásra" látja azt, hogy az adott személy akár az államtól, az önkormányzattól vagy más szervektől milyen támogatást kap - idézi fel a Magyar Nemzet.

A kormányszóvivő ugyanakkor több hétfői nyilatkozatában is megerősítette, hogy a gyermekeknek, családoknak járó támogatások nem csökkenthetők.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek