Segítsen! Hogyan növeljük a foglalkoztatottságot?
Társadalmi egyeztetésre került a TAMOP 1.4.1.A pályázati csomag, melynek célja, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű, munkanélküli emberek tartós munkába állását.
Az "Alternatív munkaerő-piaci programok támogatása (TAMOP 1.4.1.A)" című pályázat célja a helyi szükségleteket felismerő szervezetek (non-profit, önkormányzati és állami szervek, intézmények) által a lehető legnagyobb szakmai rugalmasságot megengedő alternatív munkaerő-piaci projektek támogatása. Ugyancsak támogatandó prioritás a hátrányos helyzetű, munkanélküli emberek tartós munkába állásának, munkahelyi és társadalmi beilleszkedésének elősegítése.
Ennek megfelelően a végcél a teljes foglalkoztatottsági szint emelése, amit az egyéni adottságokra és szükségletekre épülő, komplex munkaerő-piaci programon keresztül valósítanának meg. Érdekesség, hogy egy másik tanulmány mindeközben azt mutatta ki, hogy a közép-európai államok súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek.
Hogy ez létrejöhessen, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint komplex beavatkozásra van szükség, így a leghátrányosabb csoportok számára a társadalomba és a foglalkoztatásba való bekapcsolódás "csak akkor lehet reális lehetőség, ha ehhez több irányú, összehangolt segítséget kapnak". Bár az Új Magyarország Fejlesztési Terv és elődje is több olyan programot is tartalmazott, amely elősegíti ezen célokat, egy felmérés szerint az utóbbi egy évben tovább csökkent az amúgy is alacsony foglalkoztatási-ráta.
Mivel ez a probléma a halmozottan hátrányos helyzetű csoportoknál a leggyakoribb ezért az NFÜ szerint az aktivizálás és a munkaerő-piaci reintegráció során törekedni kell a komplex segítségnyújtás mellett a befogadó környezet, az egyenlő esélyek és diszkriminációmentes társadalmi és gazdasági feltételek kialakítására.
A pályázatírók tehát október 20-án 12 óráig várják a kapcsolódó véleményeket, javaslatokat a [email protected] e-mail címre. Fontos tudnivaló, hogy a társadalmi egyeztetés során csak a letölthető kérdőívben visszaérkezett véleményeket vezetik át, ezért kérik a javaslattevőket, hogy minden esetben abban dolgozzanak.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon