kapubanner for mobile

Sikkasztás miatt ítéltek el egy somogyi postást

A 45 éves nő összesen 175 ezer forintot tulajdonított el.

A Siófoki Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy postás ellen - adta hírül a napi.hu. A 45 éves nő 2010-től dolgozott kézbesítőként egy Siófok közeli településen. Neki kellett átadnia az ügyfeleknek az utalványokon szereplő összeget készpénzben. Anyagi gondjai voltak, ezért eltulajdonította a pénzküldeményeket: aláírta az utalványokat a címzettek helyett, és így vezette be őket a nyilvántartási iratok közé. 2019 januárja és májusa között 11-szer tett zsebre másoknak járó összegeket, összesen 175 ezer forintot. Ebből 70 ezer forintot térített meg, a többit a munkáltatója fizette ki helyette a jogosultaknak.

Mivel a bűncselekményt próbára bocsátás hatálya alatt követte el, ezért az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a Siófoki Járásbíróság a korábbi intézkedést szüntesse meg és halmazati büntetésként végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki a vádlottal szemben.

napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek