Sok a munka, sok a munkanélküli - ki érti?
Csökken a munkanélküliek száma Magyarországon: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint július és szeptember között 293 ezer munkanélküli volt hazánkban, ami 39 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál. A szám azonban még így is magas, és ennek tudatában meghökkentő megállapítást kell tennünk: munkaerőhiány van Magyarországon. Hiába a sok munkanélküli, a cégek nem találnak munkaerőt. A jelenség mögé néztünk.
Hogy kicsit jobban megértsük az okokat és az ellentmondás forrását, szakértőkhöz fordultunk. A debreceni székhelyű HSA-t kérdeztük a témában, amely 15 éve foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel. Kelet-Magyarország legnagyobb városaiban (Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Gyöngyös, Szolnok, Jászberény, Szeged, Békéscsaba, plusz Budapest) egyaránt irodát működtetnek, tehát van rálátásuk a régióra, így átfogó képet kaptunk a munkaerő-piaci viszonyokról.
Különbséget kell tennünk a kvalifikált és a szakképzetlen munkaerő között. Előbbi kategóriában a cégek elsősorban a gyártás, termelés és informatika területén keresik a mérnököket, valamint az olyan hiányszakmákban tevékenykedő szakképzett embereket, mint a targoncavezető, lakatos, hegesztő, ápoló, varró vagy az értékesítő. A problémát egyrészt az okozza, hogy a munkaadók és a jelöltek elvárásai általában köszönőviszonyban sincsenek. „Az ideális jelölt céges szemmel az, aki alacsony munkabérért sokat dolgozik, fiatal, de ugyanakkor tapasztalt, rögtön képes elvégezni ugyanazt a munkát, amit más tíz éves rutinnal a háta mögött végez” – ad jellemzést Pénzes Tünde, a HSA HR-tanácsadója. Ezzel szemben a kvalifikált munkavállalók versenyképes fizetést, előrelépési, fejlődési lehetőséget, rugalmas munkaidőt, ergonomikus munkakörnyezetet, útiköltség-támogatást, fiatalos környezetet igényelnek.

Másrészt a legnagyobb gond az, hogy kevés a megfelelő ismeretekkel rendelkező szakember. „Több nyitott pozíció van, mint ahány szakmailag felkészült jelölt – fogalmaz Pénzes Tünde. – Az igazán jók többsége kiment külföldre, akik pedig itthon maradtak, olyan magas fizetési igényt jelölnek meg, hogy a cégek inkább alacsonyabb bérigénnyel és kevesebb tapasztalattal rendelkező jelöltet választanak. Akinek a szakmai munkájával később persze sokszor elégedetlenek lesznek...” Hogyan próbálja megoldani ezt a problémát egy munkaerő-közvetítő cég? „Azon túl, hogy számos felületen meghirdetjük az állásokat, amit a cégek sokszor nem a legmegfelelőbb helyeken és módon tesznek meg, mi más utakon is járunk. Egyrészt van egy 15 éve épülő saját adatbázisunk, kiterjedt kapcsolatrendszerünk és helyismeretünk a toborzáshoz. A jelentkezőket pedig nyelvi- és személyiségtesztekkel előszűrjük, így a cégek már csak a tényleg esélyes jelöltekkel találkoznak. Ezzel rengeteg időt és energiát spórolunk meg nekik” – árulja el Vitos Albert, a HSA munkaerő-közvetítési üzletágvezetője.
Ami a szakképzetlen, betanított munkaerőt illeti, általánosságban elmondható, hogy májustól októberig a mezőgazdasági munkákban lenne rájuk szükség, de a gyári, üzemi segédmunkásokra egész évben van igény. A kérdésünkre Békés megyében ezen felül még az adminisztrátori munkaköröket is jelezték, amelyre sok embert keresnek a cégek.Azt gondolnánk, hogy ezekkel van a legkevesebb probléma, hiszen a legtöbb munkanélküli alkalmas lehet ezekre a feladatkörökre, de itt nagy tévedésben vagyunk. „Nem az elérhető munkaerő mennyiségével van baj, hanem a szakképzetlen dolgozók hozzáállásával, gyenge motivációjával. Azok között, akik még nem mentek ki külföldre, sok a konstruktív munkavégzésre alkalmatlan ember, ők sokszor az elvárásokban kényelmesebb közmunkát választják” – állapítja meg Fedor Gyula, a HSA debreceni irodavezetője. Persze a cégek sem fürösztik tejben-vajban az álláskeresőket, az ilyen betanított feladatkörökre minimálbéres vagy annál valamivel jobb fizetést biztosítanak csak. „Mi próbáljuk kiválasztani azokat, akik tudnak és akarnak is dolgozni, cserébe segítjük őket, ahogy tudjuk. Több lehetőséget ajánlunk nekik, ha pedig szükséges, megszervezzük az utaztatásukat a munkába és vissza” – zárja szavait Fedor Gyula.
A probléma tehát sokrétű. A szakképzett, igazán minőségi munkaerőből hiány van, a betanított munkások egy csoportja pedig motiválatlan, és a cégek sem fizetik túl őket. Sokat segíthetnek a felek egymáshoz való közelebb hozásában az olyan humán erőforrással foglalkozó cégek, mint a HSA. „Projektmenedzsereink folyamatos kapcsolatban állnak a munkavállalókkal, így a cégek igényeit maximálisan és rugalmasan ki tudjuk szolgálni” – jelenti ki Görgényi Szilvia, a gyöngyösi HSA iroda vezetője.
További információk: http://www.hsakft.hu/
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?