kapubanner for mobile

Sok fiatalt ér munkahelyi baleset Magyarországon

Magyarországon a fiatalok munkahelyi balesetének száma jelent gondot , derül ki az ILO jelentéséből. A legnagyobb globális probléma azonban még mindig a gyerekmunka.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentéséből kiderül: az iparosodott országok között Magyarországon és Szlovákiában a legmagasabb a fiatalok által elszenvedett munkahelyi balesetek aránya az összes munkabalesethez viszonyítva. A kutatás kiemeli a mezőgazdasági szektort, ahol Spanyolországban és Magyarországon sokkal több fiatalt ér munkahelyi baleset, mint felnőttet.

Az ILO legfrissebb számításai szerint világszerte 168 millió gyermekmunkás dolgozik, akik közül 120 millióan 5-14 év közöttiek - hívta fel a figyelmet a szervezet a gyermekmunka elleni világnap kapcsán kiadott közleményében.

Az ILO honlapján szerdán megjelent tájékoztatás szerint különös figyelmet kell fordítani arra a mintegy 47,5 millió, 15-17 éves fiatalra, akik veszélyes munkakörülmények között dolgoznak, kiemelve a lányok és fiatal nők sebezhetőségét.

Guy Ryder, a genfi székhelyű szervezet vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a nemzeti programok kidolgozásakor együtt kell kezelni a gyermekmunkát és a fiatalok tisztes munkalehetőségeinek hiányát. "A gyermek egész életét meghatározza, hogy be tudja-e fejezni az iskolát, mivel egyedül így biztosítható, hogy elsajátítja a továbbtanuláshoz vagy a később munkavállaláshoz elengedhetetlen alapvető tudást és készségeket" - fejtette ki.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek