Sokba kerül a szakemberhiány a német középvállalatoknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzakemberhiány miatt évi 30 milliárd eurós bevételtől esnek el a német középvállalkozások - derül ki az Ernst & Young könyvvizsgáló és tanácsadó cég hétfőn közzétett vizsgálatából.
A középvállalatok csaknem háromnegyede (73 százaléka) - saját bevallása szerint - meglehetősen, vagy nagyon nehezen talál megfelelően képzett munkaerőt. Németországon belül a legrosszabb a helyzet Észak-Rajna-Vesztfáliában és Bajorországban.
Ugyanakkor a jelenlegi üzleti helyzetet a cégvezetők 92 százaléka "inkább jónak", vagy "jónak" minősíti - hasonlót még a válságot megelőző 2007-es konjunktúraévben sem tapasztaltak a középvállalkozások körében. A cégek több mint fele üzleti helyzete további javulását várja, és ez is érezhetően jobb arány, mint egy évvel ezelőtt.
Mindez pozitív hatással jár a munkaerőpiacra: a középvállalatok negyedénél több szándékozik új dolgozókat felvenni, miközben a cégek kétharmada a vezető alkalmazottak toborzásánál növekvő nehézségekkel számol. Leépítést ugyanakkor csak minden tizenhetedik cég tervez.
A legnagyobb gondot a cégvezetők számára a növekvő nyersanyagárak (66 százalék), az emelkedő energiaárak (64 százalék), a nagy államadósság (55 százalék), valamint a konjunktúra alakulása (52 százalék) jelenti.
A középvállalkozási barométer összeállításához az Ernst & Young 3 ezer, 30-200 főt foglalkoztató német céget kérdezett meg, 80 százalékban nyugat-németországi vállalkozásokat. A reprezentatív mintavétellel vizsgált cégek felének éves bevétele 30-100 millió euró között van, ágazati bontásban 45 százalékuk a szolgáltatási, 13 százalékuk az ipari szektorban működik.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?