Sós: Színjáték az egri kórházvédők akciója
A hevesi megyegyűlés szocialista elnöke csütörtökön felszólította az "egri kórházvédőket", hogy hagyják abba a "felelőtlen színjátékot", a HospInvest elleni tiltakozó akciót.
"Elég a színjátékból, ideje végre dolgozni!" - szögezte le az MTI-hez eljuttatott közleményében Sós Tamás. Úgy fogalmazott: ország-világ előtt bebizonyosodott, hogy miközben az Egerben tiltakozó szűk csoport minden eszközzel a megye demokratikus döntése ellen harcol, értelmetlen, betegellenes, minden emberi jóérzést és jóakaratot nélkülöző akciójukat az ott élők, de még saját munkatársaik többsége sem támogatja. A politikus ezzel arra utalt, hogy a "kórházvédők" által általános munkabeszüntetésként meghirdetett, hétfőtől szerdáig tartó sztrájkban - naptól függően - a betegellátásban dolgozók mindössze 13-16 százaléka vett részt.
A kórház sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a csütörtökre meghirdetett úgynevezett mozaiksztrájkban az 531 dolgozó közül csupán 14-en vettek részt, ez a munkavállalóknak csak 3 százaléka. (A mozaiksztrájk lényege, hogy egy-egy osztályon valaki mindig sztrájkol, miközben a többiek az ő munkáját is ellátják.) Sós Tamás közleményében azt írta: a megye lakosságának egészéért felelős politikusként kénytelen felszólítani e szűk, de annál hangosabb csoportot, hogy hagyjanak fel végre ezzel a felelőtlen színjátékkal, amelyhez csatatérként az egri kórházat választották maguknak. "Hagyják abba társaik megtévesztését, és hagyják abba mindazt, amivel tönkre szeretnék tenni az itt élők békés mindennapjait. Betelt a pohár, elég a szélsőséges és primitív megnyilvánulásokból. És elég ebből a teljességgel értelmetlen sztrájkból, amely veszélyezteti a megye betegellátását" - tette hozzá. Sós Tamás végezetül kiemelte, hogy a Heves Megyei Önkormányzat nem bontja fel a szerződést a HospInvest Zrt.-vel, mivel annak megkötése felelős, jó döntés volt, jó a betegeknek, jó a kórházban dolgozóknak, a kórház pedig a köz tulajdona, és az is marad.
A szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő húsz évben a HospInvest Zrt. működtetheti az egri Markhot Ferenc Kórházat. A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot, és civil szervezetek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen. Időközben a Heves Megyei Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat határozatát, amely a HospInvestet nyilvánította a kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesének. Az ítélet indoklása szerint a HospInvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Az MTI által korábban megkérdezett jogászok szerint az ítélet nem érinti közvetlenül a megye és a cég között létrejött szerződést, annak felbontása polgári peres úton kezdeményezhető.
Az intézményben működő érdekképviseletek figyelmeztető sztrájkot tartottak szeptember 26-án, az egri önkormányzat pedig bejelentette, hogy pert indít a vagyonkezelési szerződés megsemmisítéséért. A HospInvest Zrt. szeptember 29-én megkapta az engedélyt a népegészségügyi szolgálattól az intézmény működtetésére, majd bejelentette, hogy november 1-jén átveszi a kórházat.

Márciusban kezdődött minden

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?