Sóskúton fejleszt egymilliárdért a MAPEI
Jövő év márciusában kezdi meg legújabb beruházását az építőipari termeléssel foglalkozó MAPEI Kft. a Pest megyei Sóskúton. Az egymilliárd forintos fejlesztéssel a gyártókapacitásuk kezdetben megkétszereződik, majd megháromszorozódik. Bár általában a munkaadók helyzete nem egyszerű manapság, a MAPEI Kft. munkahelyteremtést tervez a beruházás átadását követően hangsúlyozta Markovich Béla ügyvezető.
Sóskúton már jelenleg is működik egy termelővállalata a társaságnak, az egymilliárd forintos beruházást követően a jelenlegi termelés az évi 37 ezer tonnáról 51 ezerre, majd öt-hat éven belül a tervek szerint 106 ezer tonnára nő ismertette a piaci előrejelzéseket az ügyvezető.
A MAPEI közel hetven éve egy olasz családi vállalkozásként indult Milánóban, amely a hatvanas évek globalizációs törekvései idején ugyancsak a nemzetközi terjeszkedést választotta. Mára negyvenhat gyárat üzemeltetnek világszerte, nyolcszáz terméket gyártanak, és folyamatosan fejlesztik a termékeiket. Összesen hét kutatólaboratóriummal rendelkeznek Európában, az USA-ban és Kanadában. Magyarországon Debrecenben van egy laboratóriumuk, ahol kutatómunka ugyan nem folyik, de a nemzetközi fejlesztésekben részt vesznek. Eddig két hazai fejlesztésű termék került ki a piacra, amelynek a gyártását hamarosan Lengyelországban fogják megkezdeni.
A MAPEI vállalatcsoport legújabb termékei a környezetbarát burkolóanyag-ragasztók, amelyek nem egészségkárosítóak, szemben a kevésbé korszerű termékekkel, amelyek főképp a burkolóanyagokkal dolgozó szakemberek egészségére veszélyesek.
A hazai vállalat mindezek mellett ma arról is beszámolt, hogy a Legjobb munkahely verseny eddigi történetében először nyerte el építőipari cégként az első helyezést. A pályázat során a munkavállalói elkötelezettség a megkérdezettek körében éppen a duplája volt, mint a hazai átlag. A MAPEI-nél 90 százalékot mértek a felmérők, míg az országos átlag ennek éppen a fele.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?