kapubanner for mobile

Start-kártya: változások a közterhek mértékében

A módosított szabályok szerint a Start, illetve a Start Plusz kártyával rendelkező személy foglalkoztatása után a munkaadót a tételes egészségügyi hozzájárulás, a munkaadói járulék és a társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett a foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér tíz százalékának, második évében húsz százalékának megfelelő fizetési kötelezettség terheli - olvasható az APEH honlapján.

2009. július 1-jétől az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény 37. §-a módosította a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény 4/A. §-a (1) bekezdésének b) pontját, az 5. §-a (1) bekezdésének b) pontját, valamint a 7. §-a (1) bekezdésének b) pontját.

A módosított szabályok szerint a Start, illetve a Start Plusz kártyával rendelkező személy foglalkoztatása után a munkaadót a tételes egészségügyi hozzájárulás, a munkaadói járulék és a társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett a foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér tíz százalékának, második évében húsz százalékának megfelelő fizetési kötelezettség terheli.

Az érvényes Start Extra kártyával rendelkező személy foglalkoztatása esetén a munkaadót a következők szerint illeti meg járulékkedvezmény:

a) A munkaadót a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése alóli mentesség illeti meg.

b) Az a) pontban foglaltakon túlmenően a foglalkoztatás első évében a munkaadó mentesül munkaadói járulék, valamint társadalombiztosítási járulék megfizetése alól. A munkaadót a Start Extra kártya tulajdonosa foglalkoztatásának második évében munkaadói járulék, valamint társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett a bruttó munkabér tíz százalékának megfelelő járulékfizetési kötelezettség terheli.

Ha az érvényes Start Extra kártyával rendelkező rendelkezésre állási támogatásra jogosult álláskereső személy lakóhelye gazdasági, infrastrukturális, társadalmi, szociális, foglalkoztatási szempontból legkedvezőtlenebb helyzetű kistérségben vagy településen van - a jogszabályban meghatározott egyéb feltételek fennállása esetén - a munkaadó továbbra is változatlan formában jogosult a kedvezmények igénybevételére.

A kedvezmény a munkaadót a Start Extra kártya érvényességi idejének lejártától függetlenül illeti meg.

Az említett rendelkezéseket a törvény hatálybalépésének napját megelőzően kiváltott Start, Start Plusz vagy Start Extra kártyával rendelkező személy foglalkoztatása esetén is alkalmazni kell a foglalkoztatásnak a törvény hatálybalépését követő időtartamára.

Forrás: APEH
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek