Stratégiai megállapodást kötött a KPMG és a Corvinus Egyetem
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatStratégiai megállapodást kötött a Budapesti Corvinus Egyetem és a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég, a három évre szóló partnerségi dokumentumot Bruno van Pottelsberghe, az egyetem elnök-rektora és Rózsai Rezső, a vállalat vezérigazgatója írta alá - közölte a KPMG kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a partnerség azt szolgálja, hogy a legújabb technológiák és módszerek gyorsan beépüljenek az oktatásba, a gyakorlati alkalmazásba.
Az együttműködés részeként a tanácsadó cég szakemberei a gazdálkodás- és adattudománnyal kapcsolatos tantárgyak oktatásában vesznek részt vendégelőadóként. A kölcsönös tudásátadás során a Corvinus kutatói előadásokat, tréningeket, workshopokat tartanak a KPMG munkatársainak, valamint közös kutatási, innovációs programokat is kifejlesztenek - írták a közleményben.
Bruno van Pottelsberghe, a Corvinus elnök-rektora a közleményben kiemelte, az egyetem alapvető feladatának tartja, hogy hallgatói számára az üzleti szektorban létrejövő tudást és szakértelmet integrálja a képzéseibe.
Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás által kijelölt közös út páratlan lehetőségeket kínál a kölcsönös tudásátadás, tehetséggondozás és karrierépítés területén.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?