kapubanner for mobile

Versenytilalmi megállapodás: meddig érvényes és mennyi ellenérték jár?

Tehetséges kolléga távozik, és a konkurenciához megy. A munkáltató elemi érdeke, hogy a megszerzett tudás és az ügyfélkapcsolatok ne vándoroljanak vele. A versenytilalmi megállapodás ezt a célt szolgálja, de szigorú törvényi korlátok között, és ellenérték nélkül nem is működik.

Mi a versenytilalmi megállapodás?

A munkaviszony fennállása alatt a munkavállalót a törvény eleve korlátozza: nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel a munkáltató jogos gazdasági érdekét sértené. A munkaviszony megszűnése után ez a kötelezettség önmagától véget ér. Ha a munkáltató ezen túl is védeni szeretné magát, külön megállapodást kell kötnie a munkavállalóval.

A szabályozás alapja a Munka törvénykönyve (2012. évi I. törvény, Mt.) 228. §-a. Eszerint a munkavállaló a munkaviszony megszűnése utáni időszakra vállalhatja, hogy nem tanúsít olyan magatartást, amellyel volt munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné. Gyakorlatilag tehát tartózkodási, „nemtevési” kötelezettségről van szó: a munkavállaló például nem állhat a versenytárs szolgálatába, és nem indíthat konkurens vállalkozást.

Milyen feltételekkel érvényes?

1. Írásba kell foglalni. A megállapodás lehet a munkaszerződés része vagy külön okirat. Szóban nem érvényes.

2. Legfeljebb két évre köthető. A tilalom a munkaviszony megszűnésétől számított legfeljebb két évig tarthat. A megállapodás érvényességének egyik feltétele, hogy legfeljebb a munkaviszony megszűnését követő két évig álljon fenn. A hosszabb időtartam nem teszi az egész megállapodást érvénytelenné, de a két év feletti rész nem kötelezi a munkavállalót.

3. A jogos gazdasági érdek védelméhez szükséges mértékre kell szorítkoznia. A tilalom nem lehet aránytalan, sem a tevékenységi kör, sem a földrajzi terület szempontjából. A munkavállaló megélhetését sem veszélyeztetheti. A bírósági gyakorlat ezt következetesen vizsgálja. Egy közzétett döntés szerint érvénytelen az a megállapodás, amely egyoldalúan, a munkavállalóra rendkívüli mértékben hátrányosan határozza meg a tiltott tevékenységi kört, és lényegében a munkáltató mérlegelésére bízza, hogy egy adott új munkahely sérti-e a tilalmat.

4. Ellenérték nélkül nincs megállapodás.

Milyen ellentételezés jár érte?

A versenytilalmi megállapodás visszterhes jogügylet. A munkavállaló azért tűri a korlátozást, mert a munkáltató megfelelő ellenértéket fizet. Az ellenérték meghatározása a megállapodás elengedhetetlen eleme, mert az ellenérték nélküli megállapodás semmis. 

• Minimum: az ellenérték a tilalmi időszakra nem lehet kevesebb a munkavállaló alapbérének egyharmadánál. A bírósági gyakorlatban ez rendszeresen vita tárgya. Egy 2024-es közzétett ügyben például a megállapodásban rögzített összeg már azért is problémás volt, mert havi bontásban nem érte el a törvényes minimumot.

• Időarányos, rendszeres fizetés: a gyakorlatban az ellenértéket havonta, a tilalmi időszak alatt kell fizetni. Az ítélkezési gyakorlat szerint az ellenérték késleltetett, a teljes tilalmi időszak letelte utáni kifizetése a megállapodás érvénytelenségét eredményezi. A „majd a végén kifizetjük, ha igazolja, hogy betartotta” típusú kikötés tehát kockázatos. 

• Jogkövetkezmény: ha a megállapodás az ellenérték hiánya vagy elégtelensége miatt érvénytelen, a munkavállalót a tilalom nem köti. A munkáltató pedig a már kifizetett összeget sem biztos, hogy visszakövetelheti.

A bírósági gyakorlat azt is kimondja: az ellenérték a munkavállaló lényeges jogának korlátozását kompenzálja, mivel a megállapodás az új munkaviszony létesítését gátolja. 

Mi történik, ha a munkavállaló megszegi?

A felek a megszegés esetére kötbért köthetnek ki, és a kötbért meghaladó kár megtérítését is kiköthetik. Gyakori megoldás, hogy a munkáltató mentesül az ellenérték fizetése alól, a munkavállaló pedig visszafizeti a már felvett összeget, és kötbért fizet. A kötbér mértékét a törvény nem korlátozza, de ha aránytalanul magas, a bíróság mérsékelheti. A kötbér előnye a munkáltató számára, hogy érvényesítéséhez nem szükséges a ténylegesen bekövetkezett kárt bizonyítani. Elegendő, ha a versenytilalmi megállapodás munkavállaló általi megszegését bizonyítja.

Mire figyeljen az HR a gyakorlatban?

• Ne sablonból dolgozzon. A tilalom tartalmát (tevékenységi kör, terület, időtartam) pozíciónként kell meghatározni. Egy ügyfélkapcsolattal nem rendelkező beosztottnál ugyanaz a korlátozás aránytalan lehet, amely egy értékesítési vezetőnél indokolt.

• A megállapodásban rögzítse az ellenérték összegét és fizetési ütemezését. Ha az összeg hiányzik, a bíróság akár azt is megállapíthatja, hogy megállapodás nem jött létre.

• A munkaviszony megszüntetésekor külön rendelkezzen a megállapodás sorsáról. Egy 2023-as jogeset arról szólt, hogy a közös megegyezéses megszüntetés nem tartalmazott kifejezett elállást a tilalomtól, ezért a bíróság szerint a versenytilalmi megállapodás a munkaviszony megszüntetése ellenére fennmaradt. Ez a munkáltatóra fizetési kötelezettséget róhat, akkor is, ha már nem is akarta a tilalmat. 

• Kerülje a titoktartási és a versenytilalmi klauzula összemosását. A két intézmény külön jogi természetű, a titoktartás ellenérték nélkül is kiköthető.

• A munkavállaló is kérjen jogi tanácsot aláírás előtt. Ha a tilalom a szakmájában elhelyezkedést szinte lehetetlenné tenné, az ellenérték mértéke és az időtartam komoly tárgyalási pont.

Olvasson itt tovább a HR tudnivalóiról: 

Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia

 

A cikk általános ismertetés, nem minősül jogi tanácsadásnak. A pontos szöveget és az esetleges módosításokat érdemes a hatályos Mt. 228. §-ában (njt.hu) ellenőrizni, konkrét ügyben pedig munkajogásszal egyeztetni. 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek