Svájc diszkriminálja a közép-európai bevándorolókat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Parlament (EP) határozatban ítélte el csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén Svájc közelmúltbeli, nyolc közép-kelet-európai állam - köztük Magyarország - bevándorlóit diszkrimináló lépését.
A svájci kormány áprilisban úgy döntött, hogy május 1-jétől ismét kontingenseket határoz meg az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-kelet-európai országokból érkezett bevándorlókkal szemben. A döntés értelmében évente összesen kétezer tartózkodási engedélyt adnak ki Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Lettország, Litvánia és Észtország polgárainak.
A csütörtökön megszavazott ötpárti EP-határozat szerint a svájci intézkedés diszkriminatív és jogellenes, ugyanis Svájcnak nincs jogalapja nemzetiség alapján különbséget tenni az uniós polgárok között. Az elfogadott határozat egyben sürgeti az Európai Bizottság erélyes fellépését.
A mostani EP-határozat közvetlen előzménye az volt, hogy a svájci döntés miatt az EP öt frakciójának húsz képviselője a múlt héten szóbeli választ igénylő kérdést intézett az Európai Bizottsághoz. A kezdeményezők között volt Őry Csaba és Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselő.
Ezt megelőzően, április végén a közép-kelet-európai tagállamok néppárti delegációvezetői - a Fidesz EP-delegációjának társkezdeményezésére - levélben fordultak José Manuel Barroso bizottsági elnökhöz. Az aláírók a levélben elfogadhatatlannak nyilvánították az elmúlt hónapokban Nyugat-Európában tapasztalható diszkriminatív fejleményeket, és sürgették az uniós javaslattevő-végrehajtó testület erélyes fellépését.
A Visegrádi Csoport korábban szintén közös nyilatkozatban tiltakozott a svájci döntés ellen.
A csütörtöki szavazást megelőző vitában elhangzott felszólalásában Őry Csaba - a néppárti frakció foglalkoztatási ügyekért felelős koordinátora - több szakmai és jogi érvvel is alátámasztotta a svájci döntés jogszerűtlenségét.
"Elfogadhatatlan az uniós polgárok között a nemzetiség alapján történő diszkrimináció" - jelentette ki. Egyben felhívta a figyelmet arra: azt, amire Svájc a kvótarendszer újbóli életbe léptetése kapcsán hivatkozott, vagyis hogy az országba bevándorló munkavállalók száma 10 százalékkal növekedett, mind a 27 EU-tagállam viszonylatában kell érteni, nem csak a nyolc közép-kelet-európai tagállam munkavállalói szempontjából.
"Harmadszor, a kvótákra vonatkozó nemzetközi szerződéses szabályozást is megsértette Svájc a döntésével, hiszen az nem lehet kisebb az utolsó irányadó kvóta mennyiségénél, jelen esetben háromezernél. Az előirányzott kétezres kvóta tehát szintén szabályellenes" - érvelt Őry Csaba. Utalt arra is, hogy a svájci kormány nem egyeztetett előzetesen az érintett országok kormányaival.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?